Az egészségügyi miniszter hétvégente is járja majd az országot, hogy előremozdítsa az oltási kampányt

Ioana Mihăilă egészségügyi miniszter kijelentette vasárnap, hogy ezentúl minden hétvégén ki fog szállni az ország különböző településeire a koronavírus elleni oltáskampány előmozdítása érdekében.

„Azt veszem észre, hogy ahová ellátogatunk, ott egyre jobban nő az oltakozási kedv. Kellemes meglepetés számomra, hogy két-három óra leforgása alatt megközelítőleg 100 személyt oltottak be itt Dumbrăveniban. Amíg ilyen módon mozgósítani tudjuk az embereket, minden perc és minden erőfeszítés, amit erre áldozunk, megéri” – mondta a Vrancea megyébe látogató miniszter, aki a Dumbrăveni település központjában felállított mozgó oltásközpontban maga is beadott néhány oltást a vásárra érkező, és a vakcinát felvenni kívánó embereknek.

A sajtó azon kérdésére, hogy véleménye szerint sikerül-e elérni szeptemberig a korábban kitűzött célt, azaz 10 millió beoltottat, Mihăilă így válaszolt: „a fontos az, hogy minél többen oltassák be magukat, hogy az incidenciát ellenőrzés alatt tudjuk tartani”.

(Borítóképen: Ioana Mihăilă egészségügyi miniszter. Fotó: Agerpres)

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?