banner_XeiDH3Xk_970x250 (2).gif
banner_7ckyC6Ch_kuk szamok maszol webbanner 300x250.gif

Az árokban landolva ért véget az autós üldözés Bihar megyében

Öt személyt kellett kórházba szállítani kedd este, miután két autó az útmenti árokban landolt Nagyvárad mellett, Fugyivásárhelyen.

A Bihoreanul úgy tudja, hogy a balesetet megelőzően üldözéses jelenet játszódott le a két jármű között, közvetlenül az ütközés után pedig a jármű utasai közül többen is összeverekedtek. Erősítést is kaptak, de nem sokkal ezután a rendőrség is a helyszínre érkezett és többeket őrizetbe vettek.

Fotó: InfoTrafic Facebook-csoport

A Facebook-on közzétett felvételek alapján jól látszik, amint az egyik autó teljesen felborult. Annak az utasait szállították kórházba kivizsgálásra, de sérüléseik nem annyira súlyosak, hogy beutalják őket. A Bihoreanul értesülései szerint egy mezőtelegdi és egy mezőszabolcsi roma kolónia tagjai között mérgesedett el egy régi vita.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?