Az államfő az iráni konfliktusról: Románia nincs közvetlen veszélyben

Nicuşor Dan vasárnap a közel-keleti fegyveres konfliktus kapcsán a Facebook-oldalán közölte, hogy Románia nincs közvetlen veszélyben.

Az államfő bejegyzése szerint az illetékes román intézmények figyelemmel kísérik a fejleményeket, és megteszik a szükséges intézkedéseket. Hozzátette, hogy elsődleges a konfliktuszónákban tartózkodó román állampolgárok biztonsága, akiket arra kért, hogy maradjanak nyugodtak, kövessék a külügyminisztérium és a helyi hatóságok utasításait.

A légtérzár miatt ottrekedt állampolgárok hazaszállításán dolgozik a külügyminisztérium, nyugtat az államfő. | Fotó: Nicușor Dan

Nicuşor Dan közölte azt is, hogy a külügyminisztériumban válságstábot állítottak fel, amely a légtérzár miatt ottrekedt román állampolgárok mielőbbi és biztonságos hazaszállításán dolgozik.



Vasárnap Andrei Ţărnea külügyminisztériumi szóvivő a Digi24-nek nyilatkozva megerősítette, hogy a közel-keleti térségben továbbra is feszült a helyzet, több ország légtere zárva maradt, ezért egyes román állampolgárok nem tudnak hazautazni. Arra kérte az érintetteket, hogy maradjanak biztonságos helyen, tartsák be a helyi hatóságok előírásait, és regisztráljanak védelemre a román külképviseleteken.

A szóvivő elmondta azt is, hogy válság kezdete óta mintegy ezer román állampolgár lépett kapcsolatba a román diplomáciai képviseletekkel.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?