FRISSÍTVE – Iráni konfliktus: Trump megtorlást ígér – Több izraeli meghalt iráni rakétatámadások miatt
Donald Trump amerikai elnök vasárnap nyilvánosan figyelmeztette Iránt, hogy ne hajtson végre megtorló csapásokat az Egyesült Államok és Izrael által indított légitámadásokat követően. Irán bosszút esküdött. Vasárnap több tamádást is végrehajtottak. FRISSÍTÉS: Kilenc ember meghalt és többen megsérültek Izraelben két helyszínen is iráni rakétatalálatok miatt.
„Irán most azt állítja, hogy ma nagyon keményen fog visszavágni, keményebben, mint valaha” – írta Trump a Truth Social közösségi platformon.

„Jobb, ha ezt nem teszik” – tette hozzá, majd kilátásba helyezte, hogy amennyiben mégis sor kerülne iráni válaszlépésekre, Washington „soha nem látott erejű” csapással reagálna.
Mint arról beszámoltunk, az izraeli hadsereg közlése szerint a szombati amerikai-izraeli légitámadások az iráni vezetés tanácskozási helyszíneit vették célba. A támadásban életét vesztette Irán legfelsőbb vezetője, Ali Hamenei, valamint a védelmi miniszter és az Iráni Forradalmi Gárda vezetője.
A több mint 200 halálos áldozattal járó akció – az iráni Vörös Félhold adatai szerint – azonnali választ váltott ki: iráni csapások érték Izraelt és a Közel-Keleten állomásozó amerikai katonai támaszpontokat.
Irán bosszút esküdött
Az Iráni Forradalmi Gárda közleményben esküdött bosszút. Az elit alakulat szerint „hamarosan a legnagyobb katonai műveletek kezdődnek meg az iráni fegyveres erők történetében Izrael és az amerikai regionális bázisok ellen”.
Később az AFP jelentése szerint a Forradalmi Gárda vasárnap be is jelentette, hogy célba vette az amerikai USS Abraham Lincoln repülőgép-hordozót a Perzsa-öbölben, írja a News.ro.
„Az amerikai Abraham Lincoln repülőgép-hordozót négy ballisztikus rakétatalálat érte” – jelentette be a Forradalmi Gárda a helyi sajtónak kiadott nyilatkozatában. „A szárazföld és a tenger a terrorista agresszorok temetőjévé válik” – fenyegették.
Többen meghaltak egy iráni rakéta becsapódásakor Izraelben
Kilenc ember meghalt, és többen megsebesültek vasárnap egy óvóhelyet ért közvetlen iráni rakétatalálat miatt az izraeli Bét-Semes városban, Jeruzsálemtől délre – közölte az izraeli hadsereg (IDF) polgári védelmi parancsnoksága, írja az MTI.

Az áldozatok feltehetően az óvóhelyen tartózkodtak. Ketten súlyosan megsebesültek, egyikük egy kislány, valamint legkevesebb húszan könnyű vagy közepes sebesülést szenvedtek. Az egyik közepes sebesült egy négyéves kisfiú. A tűzoltók tovább kutatnak a romok alatt rekedtek után.
A közvetlenül eltalált épületen kívül tucatnyi közeli házban is kár keletkezett. A polgári védelem mentési egységei a helyszínen dolgoznak. A vizsgálat szerint a riasztórendszer szabályszerűen működésbe lépett a becsapódás előtt.
Az ország középső részén, egy másik helyszínen egy ötven év körüli férfit repeszek megsebesítettek a karján. Askelón önkormányzata közölte, hogy a városban két elfogórakéta-maradványt találtak, de ezek nem okoztak sem kárt, sem sebesülést. Az eltalált épületegyüttesben nyolc ház szinte teljesen megsemmisült a becsapódás és a lökéshullám következtében. A sebesülteket kórházba szállították. A helyszínen hatalmas a pusztítás, néhány sérült a lakásokban rekedt, de később kimentették őket.
Az egyenes találat a szombat reggel kezdődött háború egyik leghevesebb rakétatámadásából származott, amikor több mint negyedórán át megszakítás nélkül légiriadók voltak Izrael északi határától egészen a déli Beér-Seva város térségéig.
Három amerikai katona életét vesztette
Az Irán elleni, Epic Fury kódnevű hadműveletben három amerikai katona életét vesztette, öten pedig súlyosan megsebesültek – jelentette be vasárnap az Egyesült Államok Közel-keleti Központi Parancsnoksága (CENTCOM). Az AFP beszámolója szerint ők az összecsapások első ismert amerikai áldozatai, írja a News.ro.
Több másik katona könnyebb repeszsérüléseket és agyrázkódást szenvedett, de a CENTCOM tájékoztatása szerint ők hamarosan visszatérhetnek szolgálati helyükre.
A parancsnokság az X-en közzétett közleményében nem közölt részleteket az áldozatok személyazonosságáról, sem arról, hogy pontosan hol veszítették életüket vagy hol sebesültek meg. „A jelentősebb harci cselekmények folytatódnak, válaszlépéseink folyamatban vannak” – írta a parancsnokság.
Donald Trump amerikai elnök már szombaton figyelmeztetett, hogy az amerikai erők soraiban számítani kell halálos áldozatokra.
Kapcsolódó
CSAK SAJÁT