Külügyminiszter: Hamenei halála fordulópont, Románia támogatja az iráni nép önrendelkezését

Fordulópontot jelent Ali Hamenei ajatollah halálának bejelentése – közölte vasárnap Oana Ţoiu külügyminiszter, hangsúlyozva, hogy Románia támogatja az iráni nép jogát arra, hogy önállóan dönthessen jövőjéről, írja az Agerpres.

A román diplomácia vezető az X közösségimédia-platformon közzétett bejegyzésében arra figyelmeztetett: a nemzetközi jogi keretek, különösen a nukleáris fegyverek elterjedését korlátozó rendszer gyengülése növeli a közel-keleti feszültség eszkalálódásának kockázatát, ezért a nemzetközi közösségnek együtt kell működnie a feszültség csökkentéséért. Hozzátette, hogy a katonai műveletekben érintett államok felelőssége a civil lakosság védelme.

Teherán gyászol és azt skandálja: halál Amerikára és Izraelre. | Fotó: Agerpres

Ţoiu közölte, hogy egyeztetett a közel-keleti helyzetről a térségben szolgálatot teljesítő román nagykövetekkel, valamint Bukarest európai és regionális partnereivel. Tájékoztatott arról is, hogy Románia szolidaritását fejezi ki Katarral, Kuvaittal, az Egyesült Arab Emírségekkel, Bahreinnel és Szaúd-Arábiával, és határozottan elítéli az ellenük indított iráni drón- és rakétatámadásokat.

Románia külügyminisztere. | Fotó: Agerpres

A külügyminiszter vasárnap részt vesz az EU Külügyek Tanácsának rendkívüli ülésén, ahol a térségben tartózkodó uniós állampolgárok védelméről és a diplomáciai megoldások lehetőségeiről tárgyalnak. 

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?