Peking és Putyin elítéli az iráni vezető elleni támadást – Az európai vezetők vegyesen reagáltak
Miközben Kína „szemérmetlen agressziónak” és jogalap nélküli gyilkosságnak tartja, és Spanyolország szintén egyoldalú katonai akciónak ítélte az iráni ajatollah, Ali Hamenei likvidálását, a francia kormány szerint az iráni vezető halála örömre ad okot. Az európai kormányok – köztük Csehország, Olaszország és Horvátország – válságstábokat állítottak fel és folyamatosan monitorozzák a térségben tartózkodó több tízezer állampolgáruk helyzetét, felkészülve az esetleges későbbi kimenekítésre. Német képviselő az iráni alvósejtek lehetséges megtorlásaira figyelmeztet.
Kína elfogadhatatlannak tartja az Egyesült Államok és Izrael Irán elleni katonai akcióját és egy szuverén állam vezetőjének „nyílt meggyilkolását” jelentette ki Vang Ji kínai külügyminiszter vasárnap, és azonnali tűzszünetre és a tárgyalások mielőbbi újraindítására szólított fel.

A kínai állami média beszámolója szerint Vang Ji vasárnap telefonon egyeztett orosz kollégájával, Szergej Lavrovval, akinek elmondta: az Irán elleni csapások az amerikai-iráni tárgyalások idején történtek, ami tovább súlyosbítja a helyzetet. Kína ellenzi az egyoldalú lépéseket és a rezsimváltás ösztönzését, és a párbeszédhez való mielőbbi visszatérést tartja szükségesnek – hangsúlyozta.
A kínai állami média vasárnapi kommentárja a támadást „szemérmetlen agressziónak” és a hatalmi politika megnyilvánulásának minősítette. A pekingi vezetés emellett felszólította a térségben tartózkodó kínai állampolgárokat, hogy biztonságuk érdekében hagyják el a veszélyeztetett területeket, illetve lehetőség szerint szárazföldi útvonalokon távozzanak a régióból.
A franciák elégedettek
Franciaország csak elégedett lehet, hogy az amerikai és izraeli bombázások során meghalt az iráni legfelsőbb vezető, Ali Hamenei, mert „egy véreskezű diktátor” volt – jelentette ki vasárnap a francia kormány szóvivője, Maud Bregeon.
„Ali Hamenei ajatollah egy véreskezű diktátor volt, aki elnyomta a népét, megalázta a nőket, a fiatalokat, a kisebbségeket, és még a közelmúltban is felelős volt több ezer civil haláláért az országában és a régióban. Ezért csak örülni lehet a halálának” – mondta a kormányszóvivő az RTL kereskdelmi rádióban.
Putyin részvétet nyilvánít
Részvétét fejezte Irán legfőbb vallási és politikai vezetője, Ali Hamenei ajatollah megölése miatt iráni hivatali partnerének Vlagyimir Putyin orosz elnök – közölte a Kreml vasárnap.
„Fogadja őszinte részvétemet az Iráni Iszlám Köztársaság legfőbb vezetője, Szájed Ali Hamenei és családtagjai meggyilkolása miatt, amely cinikusan megsértette az emberi erkölcs és a nemzetközi jog minden normáját” – idézték a közleményben Putyin Maszúd Peszeskján iráni államfőhöz intézett táviratát.
Az orosz elnök szerint Oroszországban „Hamenei ajatollahra kiemelkedő államférfiként fognak emlékezni, aki személyesen hatalmas mértékben járult hozzá a baráti orosz-iráni kapcsolatok fejlesztéséhez, azoknak az átfogó stratégiai partnerség szintjére emeléséhez”.
„Kérem, adja át a legőszintébb részvétemet és támogatásomat a legfelsőbb vezető családtagjainak, a kormánynak és az egész iráni népnek” – tette hozzá.
Az iráni hatóságok vasárnapra virradóra megerősítették, hogy „Hamenei vértanúhalált halt”.
A németek az iráni alvósejtektől tartanak
Az európai alvósejtek megtorló akciókat hajthatnak végre az amerikai és izraeli támadások után – figyelmeztetett vasárnap Marc Henrichmann, a titkosszolgálatok felügyeletéért felelős német parlamenti bizottság elnöke a Reuters szerint, írja a Digi24.
„Az iráni rezsim a múltban többször is bebizonyította, hogy saját határain kívül is végez terrorista tevékenységeket” – nyilatkozta Marc Henrichmann a Süddeutsche Zeitung újságnak. „Nem zárható ki, hogy az iráni alvó ejtek megtorló intézkedéseket hoznak Európában” – figyelmeztetett. A német parlamenti képviselő sürgeti, hogy szükség esetén tegyenek védelmi intézkedéseket.
Az olaszok a gazdasági következményektől tartanak
Több ezer iráni ünnepelte az Ali Hamenei ajatollah elleni izraeli-amerikai katonai támadást Rómában és Genova városában. Rómában keddre hirdettek meg újabb demonstrációt, amelyhez több nemzetközi humanitárius szervezet is csatlakozását jelezte.
Eközben Antonio Tajani olasz külügyminiszter a konfliktus gazdasági következményeire figyelmeztetett. Vasárnapi sajtótájékoztatóján úgy vélte, a helyzet „mozgásban van”, és Teherántól függ, hogy a konfliktus tovább folytatódik-e. Tajani hozzátette, hogy a Hormuzi-szoros lezárása komplikálja a helyzetet, és gazdasági problémákhoz vezethet.
Az olasz diplomácia vezetője elmondta, hogy az Abu-Dzabit ért iráni ellencsapásokban az olasz nagykövetség melletti egyik felhőkarcolót találták el, ezért a diplomáciai személyzet a nagyköveti rezidenciára helyezte át munkáját. Senki sem sebesült meg a Kuvaitban szolgáló olasz katonák közül sem.
Tajani hangsúlyozta, hogy az ott tartózkodóknak jelenleg tanácsos Dubajban és Abu-Dzabiban maradniuk. Számításai szerint közel húszezer olasz él és dolgozik az Egyesült Arab Emírségekben, valamint a most ott tartózkodó turisták. Bejelentette, hogy válságstábot hoztak létre, amely a hazatérni akaró olaszokat segíti. Arra kérte az olaszokat, ne induljanak el Ománba, mivel oda egyelőre nem engedik belépni a külföldi állampolgárokat.
Tajani elítélte Irán ellencsapásait, hangoztatva, az iráni rezsim elszigetelte magát, mivel Szaúd-Arábia, Omán, Kuvait, az Egyesült Arab Emírségek és Bahrein megtámadása „teljesen értelmetlen”.
Giorgia Meloni olasz miniszterelnök már két válságtanácskozást tartott kormánya tagjaival.
Prága kész evakuálni állampolgárait
Kész repülőgépeket küldeni a közel-keleti térségbe a cseh kormány, hogy evakuálja az ott tartózkodó cseh állampolgárokat – jelentette ki Petr Macinka kormányfőhelyettes, külügyminiszter a közszolgálati Cseh Televízió vasárnapi vitaműsorában. Elmondta: a cseh kormány lépéseit egyezteti a szlovák kormánnyal, hogy az ottani szlovák állampolgárokat is evakuálhassák.
A külügyminiszter a televízióban kifejtette, hogy a közel-keleti térségben jelenleg több ezer cseh állampolgár tartózkodik. A régió több országa ugyanis a csehek körében népszerű turistacélpont.
Megjegyezte, hogy a Közel-Keleten tartózkodó csehek jelenlegi helyzete „ugyan nagyon kellemetlen, de közvetlen veszély nem fenyegeti őket”. A prágai Václav Havel repülőtér közölte, hogy vasárnap több mint 30 közel-keleti járatot töröltek.
Ljubljana és Zágráb figyeli állampolgárai helyzetét
Mintegy 150 szlovén állampolgár kereste meg az elmúlt 24 órában a szlovén külügyminisztériumot és a diplomáciai-konzuli képviseleteket, míg Horvátországban a hatóságok több ezer, a térségben élő vagy tartózkodó állampolgár helyzetét követik figyelemmel az Izrael és az Egyesült Államok Irán elleni támadását követően kialakult közel-keleti feszültség miatt.
A horvát kül- és európai ügyek minisztériuma vasárnap elítélte Irán megtorló rakétatámadásait a Perzsa-öböl térségében, és közölte, hogy kiemelten figyelemmel kíséri a térségben élő és tartózkodó horvát állampolgárok helyzetét. Az Egyesült Arab Emírségekben mintegy kétezer horvát él, és további 500-1000 tartózkodik ott ideiglenesen. Izraelben mintegy húsz horvát turista vagy zarándok tesz látogatást, valamint körülbelül száz izraeli-horvát kettős állampolgár él az országban. Iránban mintegy tíz horvát állampolgár tartózkodik, akik nem kértek segítséget.
Teheránban a zágrábi nagykövetség egy munkatársa maradt a helyszínen, míg a többi dolgozót evakuálták. Gordan Grlic Radman külügyminiszter közölte: a horvát diplomácia uniós partnereivel egyeztet az információcsere és az esetleges hazatelepítések összehangolásáról.
Spanyol külügyminiszter: az USA és Izrael egyoldalú katonai akciót hajtott végre
Az Egyesült Államok nem használt spanyolországi katonai bázisokat az Irán elleni támadáshoz - hangsúlyozta José Manuel Albares külügyminiszter a spanyol közszolgálati televíziónak (TVE) nyilatkozva vasárnap, miután válságtanácskozást tartott a közel-keleti régióban található 15 spanyol diplomáciai képviselet vezetőjével.
„A bázisok közös használatra szolgálnak, de spanyol szuverenitás alá tartoznak, és természetesen nem fogják őket semmi olyanra használni, ami nem szerepel a (két ország közötti) szerződésben, vagy kívül esik az Egyesült Nemzetek Alapokmányán” – fogalmazott a tárcavezető a dél-spanyolországi Rotában és Morón de la Fronterában működő amerikai támaszpontok szerepét firtató kérdésre.
Mint mondta, Spanyolország szerint a térségben zajló katonai akciókat le kell állítani, és újra kell kezdeni a tárgyalásokat Iránnal, ezt az álláspontot fogja képviselni az EU Külügyi Tanácsának rendkívüli vasárnapi videokonferenciáján is.
„Az Egyesült Államok és Izrael egyoldalú katonai akciót hajtott végre, amelynek nincs jogalapja (...), úgy véljük, hogy ez eszkalációt, bizonytalanságot és jelenleg teljesen kiszámíthatatlan következményeket eredményez” – jelentette ki.
„De elítéltük az iráni rezsim minden egyes emberi jogi jogsértését is. Támogattuk az Európai Unió összes szankcióját, beleértve a Forradalmi Gárda elleni szankciókat, és megvédtük az irániak, különösen az iráni nők szólásszabadsághoz és gyülekezéshez való jogát, akik ezt a jogot sokkal nehezebben és sokkal nagyobb bátorsággal gyakorolják” - részletezte a miniszter.
José Manuel Albares beszámolt arról, hogy az elmúlt órákban aktiválták a külügyi tárca válságkezelési egységét. Az érintett 15 országban mintegy 30 ezer spanyol állampolgár tartózkodik, a nagykövetségek tájékoztatása szerint a bombázásoknak nincs spanyol áldozatuk – tette hozzá.
CSAK SAJÁT