FRISSÍTVE – Az alkotmánybírósággal és az Európai Bizottsággal fenyegetőzik a PSD, ha leváltják az ombudsmant

Amennyiben a kormánykoalíció „erőltetni fogja” a parlamentben a Nép Ügyvédjének a leváltását, a Szociáldemokrata Párt (PSD) az Európai Bizottsághoz fordul – jelentette ki Marcel Ciolacu, a PSD elnöke kedd este a România Tv-nek.

Az ellenzéki párt vezetője azt mondta: ha szerdán a parlamentben „erőltetni fogja” a koalíció a Nép Ügyvédjének leváltását, a PSD egyrészt az alkotmánybíróságnál támadja meg a döntést, másrészt az Európai Bizottsághoz fordul „a jogállam frontális megtámadása” miatt.

Mint megírtuk, a parlament két háza kedden együttes ülésen utasította el a Nép Ügyvédjének utóbbi három évre vonatkozó tevékenységi jelentését.

Ludovic Orban, a képviselőház nemzeti liberális párti (PNL) elnöke ezt követően bejelentette: kérni fogja Renate Weber ombudsman leváltását a Nép Ügyvédje tisztségéből. Orban azt mondta, Anca Dragu szenátusi elnökkel együtt úgy döntöttek, hogy szerda reggel összehívják a házbizottságokat, hogy azok tűzzék ki a plenáris ülés időpontját, amelyen a Nép Ügyvédjének tisztségből való menesztésére vonatkozó javaslatról fognak tárgyalni: a két ház együttes ülése 13 órakor kezdődik.

Koalíció: Weber túllépte hatáskörét és megsértette az alkotmányt

Renate Weber, a Nép Ügyvédje túllépte törvényes hatáskörét, és ezáltal nem tartotta be az intézmény szervezetére és működésére vonatkozó jogszabályokat és az alkotmányt – áll az ombudsman menesztését kérő dokumentumban, amelyet a PNL, az USR–PLUS és az RMDSZ fogalmazott meg.

A koalíciót alkotó három párt azt kifogásolja, hogy Renate Weber nem terjesztette a parlament és a kormány elé a caracali gyilkosságokkal kapcsolatban feltárt rendszerszintű problémákról szóló különjelentést és ajánlásokat, megsértve ezzel a törvény szerinti kötelezettségeit, és a 2020-ban végzett munkájával nem teljesítette a gyermekek jogainak védelmére vonatkozó törvényi kötelezettségeit.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Azt is nehezményezik, hogy Weber nem kezdeményezett semmiféle lépést, kivizsgálást vagy ajánlást annak a képviselőházi határozatnak a gyakorlatba ültetésére, amely az eltűnt gyermekek helyzetét vizsgáló bizottság következtetéseit tartalmazza. A három párt kifogásolja továbbá, hogy Renate Weber konkrét alap nélkül indította be a kínzás megelőzésének országos mechanizmusát a koronavírusos betegeket kezelő egészségügyi intézményekkel szemben.

Ezzel zavart keltett, negatívan érintette az egészségügyi rendszer működését a rendkívüli állapot idején, ráadásul a hatáskörét is átlépte, mert a törvény nem hatalmazza fel arra, hogy kötelezzen egy egészségügyi intézményt arra, hogy feltüntesse, a kínzás megelőzésére szolgáló országos mechanizmus felügyelete alatt áll. A mechanizmus megindítása félelmet keltett az egészségügyi személyzetben, ami akadályozta az egészségügyi rendszer megfelelő működését, ezáltal Weber súlyosan megsértette az alkotmányt – érvelnek a beadvány megfogalmazói.

(Nyitóképen: Marcel Ciolacu | Fotó: Agerpres)

Kapcsolódók

Kimaradt?