Az Intim Torna Illegál és a 4S Street is fellép a Csíkszeredai Városnapokon

Augusztus 1–4 között rendezik meg a Csíkszeredai Városnapokat. Idén az eddigieknél is színesebb és tartalmasabb programmal készülnek a szervezők.

Változatos zenei élményekkel, közös főzéssel, izgalmas sportprogramokkal, és persze az elmaradhatatlan tüzijátékkal várják az érdeklődőket a Csíkszeredai Városnapok idei kiadására. „ Az együtt töltött idő varázsa, a közösségi élmények és a helyi értékek megőrzése mind hozzájárulnak, hogy közösen építsük és erősítsük városunkat, melyet szeretettel hívunk otthonunknak” – fogalmaztak a szervezők.

Forrás: Csíkszeredai Városnapok Facebook-oldala

Az idei rendezvény programjai augusztus első napján, csütörtökön kezdődnek, ám azt megelőzően már szerdán sor kerül a helyi önkormányzatok közötti labdarugó-tornára.  Csütörtökön 12 órától papírszínházba várják az érdeklődőket a Kájoni János Megyei Könyvtárba, ahol 14 órától biblioterápiára is sor kerül. 19 órától várostörténeti quizen mérhetik össze tudásukat az csapatok a Petőfi Kávéházban, 19.30-tól pedig kamarazenei koncertre kerül sor a Szent Ágoston templomban.

Pénteken 10 órától nyílik meg a kézművesvásár a Promenádon, szintén 10 órától pedig társasjátékokat próbálhatnak ki az érdeklődők a központi parkban a Kubuk jóvoltából. 14 órától családi hellowuud workshopra kerül sor szintén a központi parkban, 18 órától pedig a Petőfi Kávéház ad otthont a Petőfi Sándor kultúrkvíznek. 18 órától megnyílik a Borudvar a Zengő térben, 19 órától pedig elsőként áll majd a nagyszínpadra a Majd Kiderül zenekar. Őket követi a 4S Street, majd Smiley, végül pedig a Cloud Youth zárja az estét az Ólommadárban.

Szombaton 9 órától kezdődik a Pityókafesztivál a központi parkban, ezzel párhuzamosan pedig a Prizma Fotó Klub Fotópiknikje is ott zajlik majd. Szintén 9 órától nyitja meg kapuit a retromobil-kiállítás a Mikó-vár parkolójában. 10 órától rajzfilmet vetítenek a Csíki Moziban, illetve ezen a napon is elhozza legizgalmasabb társasjátékait a Kubuk. Szintén 10 órától nyílik meg az Ifjúsági udvar az Ólommadárban. 17 órától a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Emigránsok című előadása lesz látható a Csíki Moziban, majd 17 órától ismét tárt kapukkal várja a borok kedvelőit a Zengő térben berendezett Borudvar. 18.30-tól a Slágrebbje nyita a nagyszínpadi koncertek sorát, őket követi a Krypton, majd az estet az Intim Torna Illegál zárja egy fergeteges bulival.

Vasárnap 10 órától ismét lehet majd társasjátékozni, rajzfilmet nézni és a legszebb kézműves termékek közül válogatni. 16 órától nyit majd a Borudvar, 18 órától pedig a Ferencesek főztje című könyv bemutatójára kerül sor román és angol nyelven. 18 órától a Dirty Job lép fel a nagyszínpadon, majd 19.30-tól a Takács Tamás Blues Band koncertjére bulizhatnak az érdeklődők. 21.30-tól Kökény Attila és Rakonczai Viktor lép színpadra, végül 22.50-től egy látványos tüzijáték zárja majd le a az idei Városnapokat.

Az Csíkszeredai Városnapok részletes programja az esemény Facebook-oldalán érhető el.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?