Negyvennyolc éve volt a pusztító földrengés Romániában

Negyvennyolc évvel ezelőtt következett be Románia egyik legnagyobb földrengése, amelynek több mint 1 500 halálos áldozata volt. A földrengés következtében országszerte 32 900 épület omlott össze.

1977. március 4-én, péntek este 21 óra 22 perckor egy a Richter-skála szerint 7,2-es erősségű földrengés rázta meg Románia délkeleti részét. A földmozgás epicentruma a Háromszéki-havasok alatt, mintegy 110 km mélységben történt, és hatása az egész országban érezhető volt. A jelenség körülbelül két órán át tartott, a közepes érzékenységű ember nem egészen egy percig érzékelhette. A műszerek először függőleges majd vízszintes mozgást jeleztek. A földrengés epicentruma a Tulnici-Soveja-Bârsești-Năruja települések közötti övezetben volt. A rengés az úgynevezett monokinetikus rengések közé tartozott, ami azt jelenti, hogy egy nagy rengést több apró utómozgás követ, amelyek elvezetik a fészekben még fellelhető energiát. A fészek maga több mint 100 km mélységben helyezkedett el. 

Fotó: Archiv/Agerpres

A földrengés következtében országszerte 32 900 épület omlott össze, 35 000 család maradt hajléktalan, és több mint 200 000 épület rongálódott meg. A földrengésben több mint 1 500 személy vesztette életét. 

Bukaresben volt a legnagyobb kár: 32 tömbház dőlt össze teljesen, míg további 130 megrongálódott. A hatóságok azonnal megkezdték a mentési munkálatokat, de a romok alatt rekedt emberek száma folyamatosan nőtt. Már a földrengést követő első napon 508 halottról és több mint 2 600 sérültről számoltak be.  Ploiești-en egy 160 férőhelyes bentlakásos intézmény dőlt össze, amelyben 15-en haltak meg. A bulgáriai Szvistov városban három tömbház omlott össze, 100 embert temetve maga alá.

Kapcsolódók

Kimaradt?