Aurescu: a schengeni csatlakozás továbbra is prioritás

A schengeni csatlakozás továbbra is elsődleges célkitűzés, és Románia számít rá, hogy az EU Tanácsának soros elnökségét ez év elejétől ellátó Svédország közvetítőként fogja támogatni Bukarestet ebben a folyamatban – nyilatkozta csütörtökön Bogdan Aurescu.

A külügyminiszter erről azon a sajtótájékoztatón beszélt, amelyet Svédország bukaresti nagykövetsége szervezett a svéd EU-elnökség átvétele alkalmából.

Aurescu emlékeztett arra, hogy Románia „gyakorlatilag az Európai Unió biztonságának őre” az ukrajnai háború okozta helyzetben. Az ország schengeni csatlakozásának december 8-i leszavazásáról kijelentette, hogy Romániát igazságtalanság érte, amikor nem teljesültek jogos elvárásai.

FOtó: Agerpres

Mindazonáltal a csatlakozási folyamatot nem kell nulláról kezdeni, Románia a már eddig elért eredményeire építkezik, és ebben számít a svéd elnökség támogatására – tette hozzá Aurescu.

Therese Hyden, Svédország romániai nagykövete azt mondta, a schengeni csatlakozás kérdését akkor tűzik az EU Tanácsának napirendjére, amikor „a körülmények kedvezőek lesznek”, azaz amikor Ausztria jobb belátásra tér Romániával, Hollandia pedig Bulgáriával kapcsolatban.

A diplomata kijelentette, „intenzíven” fognak dolgozni ezen az ügyön, de még korainak tartja megjósolni a két ország felvételének időpontját a belső határellenőrzés nélküli térségbe.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?