Árvíz-összesítő: több mint kétszáz településen keletkezett kár – ötszáz embert menekítettek ki
Eddig több mint kétszáz településén okoztak károkat az utóbbi napok heves esőzései és a megáradt folyók, több mint ötszáz embert kellett kimenekíteni a medrükből kilépett folyók útjából – közölte Raed Arafat katasztrófavédelmi államtitkár a csütörtöki kormányinfón.
A katasztrófavédelemnek az ország 41 megyéje közül 30-ban kellett közbelépnie a veszélyeztetett lakosság kimentése és az árvízkárok elhárítása érdekében. Kovászna, Brassó, valamint a moldvai Botoșani és Vrancea megye 12 településén 550 embert evakuáltak, közben 150 korábban kimenekített lakos visszatérhetett otthonába – idézi az államtitkárt az Agerpres hírügynökség.
A katonai tűzoltók 104 házból, 339 udvarból, 86 pincéből és alagsorból, 17 melléképületből szivattyúzták ki a felgyűlt vizet, és 171 helyszínen a szél által kidöntött fákat, villanypóznákat kellett eltávolítaniuk az utakról, illetve 126 megrongált gépkocsiról.
A háromszéki Nagyborosnyó környékén mintegy száz gazdaságban okozott károkat az árvíz, itt két rést is ütöttek a Zágon-patak töltésén, hogy ellenőrzött körülmények között vezessék el a megnőtt vízhozamot a patak árterületén levő szántókra és legelőkre.
Az áradások miatt hat főúton és nyolc megyei úton szünetel a közúti forgalom, a Bukarest és Brassó közötti kétvágányú vasúti pályán pedig a Brassó megyei Felsőtömösnél (Timisu de Sus) mintegy 50 méteren kimosta az ár a vasúti töltést, így a vonatok egy vágányon, felváltva közlekednek.
Bákó és Neamț megyében egy-egy település ((Ciugheş és Îngăreşti) több mint ezer lakóját szigetelte el az áradás, miután a odavezető utakat elmosta a víz. Jelenleg csak gyalogosan vagy terepjárművel lehet megközelíteni a két falut.
Halálos villámcsapás ért egy fiatalembert
Raed Arafat ugyanakkor cáfolta azokat a sajtóinformációkat, miszerint két személy életét vesztette az elmúlt napok áradásaiban.
Elmondta, hogy a hatóságok valóban találtak két holttestet, de a haláleseteknek sincs köze az árvizekhez. Az egyik holttest egy két hete eltűnt személyé, aki a Marosba fulladt. A másik egy idős férfié, akire egy pincében találtak rá egy Neamţ megyei településen, amelyet nem érintettek az árvizek. Halála okának feltárása még folyamatban van.
Beszámolt arról is, hogy a viharnak viszont volt egy halálos áldozata: Krassó-Szörény megyében egy 25 éves fiatalember villámcsapás következtében vesztette életét.
Kapcsolódó
Erdélyben, Partiumban, Bánságban, valamint a Keleti- és Déli-Kárpátok térségében csütörtök estig felhőszakadásokra, négyzetméterenként 15-40 liter közötti csapadékmennyiségre figyelmeztető elsőfokú meteorológiai riasztás van érvényben. A vízügyi hatóságok tájékoztatása szerint továbbra is harmadfokú az árvízi készültség az Olt Brassó megyei szakaszának egy részén, illetve annak háromszéki melléfolyóján, a Feketeügyön.
CSAK SAJÁT