Árvízhelyzet: egyre súlyosabbak a problémák Orbaiszéken

Az utóbbi órákban több patak vízszintje jelentősen megnőtt, és ami a legfőbb gond: úgy tűnik, hogy a Feketeügy elérte a befogadóképessége határát, így több patak vizét már nem fogadja be. Több orbaiszéki településen egyre súlyosabb a gond.

A Zágonhoz tartozó Papolcon szerdán a reggeli órákban vált kritikussá a helyzet, ezért a zágoni önkormányzat a közösségi oldalon tett felhívást: „A Papolc pataka egyre jobban megáradt, a vízszint folyamatosan emelkedik! Kérünk mindenkit, hogy fokozott óvatossággal közlekedjen, és kerülje a veszélyeztetett területeket! Várjuk az önkéntes, segítőkész embereket, akik tudnak jönni segíteni a védekezésben és a bajba jutottak támogatásában!”

A papolciak is bajba kerültek a megáradt patak miatt. | Fotók: Tamás Sándor/Facebook

A szintén Orbaiszékhez tartozó Nagyborosnyón is kritikus a helyzet. Olyannyira, hogy teljes útlezárást rendeltek el a 121A jelzésű megyei úton. Emellett szerda kora délután Nagyborosnyón újabb nyílást vágtak a Zágon-patak jobb partján lévő védőgátba, kb. egy kilométerrel feljebb attól a helytől, ahol az éjszaka folyamán történt beavatkozás. Az intézkedés célja megvédeni a lakott területeket – adta hírül Tamás Sándor, a megyei önkormányzat vezetője.

Teljes útlezárást rendeltek el a víz borította megyei úton

Nem jobb a helyzet Zabola községben sem. Ott egyrészt a Páva, másrészt a Zabola patakával gyűlt meg a hatóságok baja, mindkét csermely többszörösére nőtt, és a folyamatosan hulló csapadék miatt nincs is kilátás arra, hogy a helyzet egyhamar javuljon. A Zabola községhez tartozó Székelytamásfalván és Szörcsén is nagy a baj, amint azt megtudtuk Szigyártó Nimród zabolai alpolgármestertől. A fő gondot az jelenti, hogy a tavaly Székelytamásfalván kiszáradt Zabola pataka most nem fér be a medrébe, és a Feketeügy annyira telített, hogy már nem tudja elnyelni a belé folyó patakok vizét. Az ár ellen homokzsákokkal védekeznek, de a helyzet annyira súlyos, hogy az önkormányzat kifogyott a töltőanyagból, már magáncégektől szállítják a homokot, hogy azt felzsákolják. Szörcse lakóházai egyelőre ugyan nincsenek veszélybe, de ott is ideiglenes védőgátat akarnak kialakítani. A Szörcse és Orbaitelek között lévő 121G jelzésű megyei utat szintén lezárták a hatóságok.

Hevenyészett útzár Szörcse és Orbaitelek között.

A Zabolához tartozó, gyakorlatilag azzal összenőtt Páván „egyelőre” egy utat vitt el a megáradt Páva pataka, de a zabolai alpolgármester szerint a kis településen van egy híd, „amely alig tartja magát”.

Kézdiszéken is gondok vannak

Balogh Tibor kézdiszentléleki polgármesterrel telefonon beszéltünk, úgy tűnik, hogy ott is gond van. „A kézdiszentléleki határban az Esztelnek pataka legalább húsz hektár krumplit, jó pár hektár búzát és más kultúrát intézett el. A településeinken átfolyó Kászon pataka ma reggelre kicsit csökkent, de most folyamatosan esik, és ez már gondot jelenthet. A Kászonok rétjeinek egy részét elöntötte, az viszont árterület, tehát nem nevezhető kirívó esetnek, távol állunk még a 2018-as árvízhez képest. Az viszont probléma, hogy az egész Kászonokban esik, és az a víz mind ide fog érkezni, tehát éberek kell legyünk, még akkor is, ha sokat nem tehetünk a természettel szemben” – mondotta az elöljáró, aki szerint a Kászon patakának a vízszintje kerek egy méterrel alacsonyabb, mint hét évvel ezelőtt, amikor a folyó jelentős károkat okozott azokon a területeken, ahol átfolyt.

Ilyés Botond Gelence polgármestere kifejtette: mióta él, ilyent nem látott az általa vezetett településen. „Az, hogy jelentősen megnőtt a Gelence pataka a sok eső miatt még hagyján, azzal nincs is olyan nagy bajunk. Viszont én még olyat nem láttam, hogy a házam udvarán három kis patak csordogáljon, hogy a saját esetemről is beszéljek. Ami a Gelence patakával meglepett, hogy olyan helyen is kiöntött, ahol azt elképzelni sem tudtunk. Ami a településen nagy gond, azok az úgymond semmiből keletkező hegyi patakok, ebből körülbelül hét jelent meg a településen, ezek több házat elöntöttek, reggel óta pumpáljuk a vizet a pincékből, udvarokból. Ezek a patakok gyakorlatilag nem léteztek, most meg azon kapjuk magunkat, hogy hatvan centi mély, tíz méter szélesek keletkeztek” – mondotta az elöljáró.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?