Áprilisban indulhat a pályakezdő fiatalok munkavállalásának támogatása

Várhatóan áprilisban indulhat el az a program, amelynek keretében az állam összesen 170 millió euróval támogatja 28 ezer pályakezdő fiatal foglalkoztatását.

Erről Florin Manole munkaügyi miniszter nyilatkozott szombaton, az Aradon tartott sajtótájékoztatóján. Az Agerpres beszámolója szerint emlékeztetett, hogy a kormány 24 hónapon keresztül biztosít vissza nem térítendő támogatást a munkát vállaló pályakezdő fiataloknak. A szubvenció összege az első 12 hónapban havi 1000 lej, a második 12 hónapban 1250 lej. Emellett a fiatalokat foglalkoztató vállalkozások az első 12 hónapban havi 2250 lej támogatást kapnak. „Tehát mindkét fél jól jár” – jelentette ki a miniszter.

Várhatóan áprilisban indul a program | Illusztráció: Pexels

Hozzátette, hogy a támogatási időszak lejárta után a munkáltatóknak további 18 hónapig kötelező foglalkoztatniuk az alkalmazott fiatalokat. A miniszter szerint a programban részt vevő pályakezdő fiatalok a három és fél év alatt munkatapasztalatot szerezhetnek, ami hosszú távon is előnyt jelent számukra a munkaerőpiacon. Manole hangsúlyozta, hogy a program célja a fiatalok körében tapasztalható magas munkanélküliség csökkentése.

Az erre vonatkozó sürgősségi rendeletet, mint ismeretes, március elején hagyta jóvá a kormány. A Maszol által korábban megkérdezett szakember jónak tartotta a programot, mert szerinte elősegíti az itthon maradásukat.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT
banner_vCypAfBt_Maszol__300x250 px.png
banner_jGlwUCht_Maszol__970x250 px.png
banner_ETnzO2iN_Maszol__728x190 px.png

Kapcsolódók

Kimaradt?