Anyanyelv-vizsgával zárul pénteken az érettségi

A nemzeti kisebbségekhez tartozó végzős diákok pénteken anyanyelvből vizsgáznak. Csütörtökön a szaknak megfelelő választható tantárgyból adtak számot a tudásukról. Hétfőn a román nyelv és irodalom írásbeli vizsgáját tartották meg, szerdán pedig – a kánikula miatt egy nap halasztással - a kötelező szakvizsgát.

Az idei első érettségi vizsgaszakaszra közel 131 ezer vizsgázó jelentkezett. Közülük mintegy 116 ezren az idei végzős évfolyamból, míg körülbelül 15 ezren korábbi évfolyamokból vesznek részt a vizsgán.

Sok sikert! | Fotó: MTI

A vizsgaközpontokba 7.30 és 8.30 között lehet belépni érvényes személyazonosító okmánnyal. Azoknak a vizsgázóknak, akik tiltott tárgyakat – például mobiltelefont, segédanyagokat, tankönyveket, jegyzeteket, elektronikus kommunikációs vagy számítási eszközöket, táskát stb. – visznek magukkal, ezeket a kijelölt megőrzőhelyen kell leadniuk. Ott egy tasakba vagy borítékba helyezik személyes tárgyaikat, és egy nyilatkozatot is kitöltenek, amely tartalmazza a tulajdonos nevét és a leadott tárgyak jegyzékét. Aki ezt megtagadja, nem vehet részt a vizsgán.

Az írásbeli 9.00 órakor kezdődik. A feladatok megoldására három óra áll rendelkezésre, amely attól a pillanattól számítódik, amikor a feladatlapok kiosztását minden vizsgateremben befejezték.

Azok a tanulók, akiknek a megyei vizsgabizottság jóváhagyta kérelmét – például látás- vagy hallássérülés, illetve más fejlődési zavar miatt –, legfeljebb két óra többletidőt kaphatnak. A vizsgákat hang- és videófelvétellel rögzítik.

A feladatok megoldásához kizárólag kék tintájú tollat lehet használni.

A csaláson ért vagy a vizsgáról kizárt tanulók a következő két érettségi vizsgaidőszakban nem vehetnek részt. Az első eredményeket július 7-én, kedden 12 óráig teszik közzé.

Az első eredményhirdetés után a vizsgázók kérhetik saját dolgozatuk megtekintését a vizsgabizottság eljárásrendje szerint, valamint óvást is benyújthatnak. Az óvás benyújtása nem függ a dolgozat megtekintésétől, és a dolgozat megtekintése sem kötelezi a vizsgázót óvás benyújtására. A dolgozatok megtekintése kizárólag tájékoztató jellegű, és nem jelenti azok automatikus újrajavítását.

A kiskorú vizsgázók csak szülő vagy törvényes képviselő jelenlétében tekinthetik meg dolgozatukat.

A végleges eredményeket, az óvások elbírálása után, július 13-án hozzák nyilvánosságra. Az eredményeket minden szakaszban anonim formában teszik közzé: a tanulók nevét egyedi azonosító kódok helyettesítik.

Az érettségi sikeres teljesítéséhez a végzősöknek egyszerre kell teljesíteniük az alábbi feltételeket: le kell tenniük valamennyi nyelvi és digitális kompetenciavizsgát; részt kell venniük minden írásbeli vizsgán; minden írásbelin legalább 5-ös osztályzatot kell elérniük; az írásbeli vizsgák átlaga legalább 6-os kell legyen.

Az írásbeli vizsgák napjain az Oktatási Minisztérium 0800 801 100-as ingyenes zöldszámán várja a vizsgák lebonyolításával kapcsolatos esetleges panaszokat és bejelentéseket. A vonal pénteken (július 3-án), amikor 8.00 és 14.00 óra között hívható.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?

banner_DEAgN7Pb_300x600.png