banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Antal Árpád szerint „Erdély a szabad választás földje”

Székelyföldön idén 18–20 százalékkal több levélszavazatot adtak le az április elejei magyarországi országgyűlési választásokra, mint négy évvel ezelőtt, illetve Háromszéken 50 százalékkal többet gyűjtöttek össze az RMDSZ hálózatának munkatársai, mint a korábbi választások alkalmával – közölte Antal Árpád. Sepsiszentgyörgy polgármestere ugyanakkor rámutatott: nem a határon túliak szavazatai biztosították a magyar kormánypártok kétharmados többségét, ám a külhoni magyarok szavazatai két mandátumot eredményeztek a Fidesz-KDNP-nek.

Tamás Sándor, az RMDSZ háromszéki elnöke megköszönte a részvételt a választópolgároknak és az RMDSZ mintegy 120 munkatársának, akik Kovászna megyében a magyarországi választások lebonyolításán dolgoztak. A Fidesz-KDNP eredménye azért tekinthető történelmi győzelemnek, mert száz év alatt Európában egyszer sem fordult elő, hogy egy alakulat egymás után négy alkalommal kétharmados többséggel győzzön, véli Tamás Sándor.

Fotó: Kocsis B. János

Antal Árpád arra mutatott rá, hogy a levélszavazatok 15 százaléka érvénytelen volt, vagyis 50 ezer szavazat veszett el, ami akár még egy mandátumot jelenthetett volna. A sepsiszentgyörgyi elöljáró úgy tudja, az érvénytelen szavazatok leggyakoribb oka az volt, hogy sokan az azonosító nyilatkozatot a szavazólappal együtt betették a kis borítékba, vagy pedig nem ragasztották le a szavazólapot tartalmazó borítékot, illetve a magyarországi helyett a romániai személyi számot adták meg az azonosító nyilatkozatban.

Antal Árpád elmondta, bár az ellenzéki politikusok „megvádolták a határon túli magyar szervezeteket, hogy diktatórikus módon próbálunk szavazatokat gyűjteni, hogy az erdélyi magyar közösséget felkínáltuk a magyar kormánynak”, szerinte „Erdély a szabad választás földje”. „Mindenki szabadon dönt, hogy akar vagy sem magyar állampolgár lenni, ezután eldöntheti regisztrál-e vagy sem a választási névjegyzékbe, ezek után azt, hogy él vagy sem a szavazati jogával, és végül eldöntheti, hogy kire szavaz. Ennél több döntési szabadságot nem lehet biztosítani. Kikérem mindazok nevében, akik szavaztunk, hogy megbélyegezzenek bennünket” – jelentette ki Antal Árpád.

Az elöljáró ugyanakkor diverziónak és provokációnak minősítette a Marosvásárhely melletti Jedden megtalált, félig elégett levélszavazatokat. Véleménye szerint ezzel az volt a cél, hogy kompromittálják a levélszavazás intézményét és közvetlenül a választások előtt a határon túliak ellen uszító üzenetekkel mozgósítsák a baloldali szavazókat.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?