Anghel Saligny program: tucatnál több fontos beruházást fejeznek be idén
A kormány csütörtöki ülésén elfogadta az Országos Beruházási Társaságon (CNI) keresztül, illetve az Anghel Saligny közművesítési programból finanszírozott beruházások prioritásait meghatározó jogszabálytervezeteket - jelentette be csütörtökön Cseke fejlesztési miniszter.
“Több mint 6 milliárd lejes adósággal vettük át a fejlesztési minisztériumot, ezt az adósságot március végéig ki akarjuk fizetni azoknak az építőknek, akik már elvégezték a munkát. Ezért dolgoztunk ki egy átlátható és kiszámítható rendszert, amelyet ma elfogadott a kormány. Ez biztosítja a majdnem kész építkezések befejezését - ezekre fordítjuk a költségvetés felét. A költségvetés további 30 százalékát a folyamatban lévő beruházások, a fennmaradó 20 százalékot pedig a kezdeti szakaszban lévő projektek kapják” - idézi a minisztert az Agerpres.
Az Anghel Saligny közművesítési programból finanszírozott beruházások esetében elsőbbséget élveznek a víz- és szennyvízhálózatok kiépítésével kapcsolatos munkálatok, ezeket a gázhálózat-fejlesztések követik. A fejlesztési minisztérium ugyanis azokat a projekteket helyezi előtérbe, amelyeket az út aszfaltozása előtt kell elvégezni. Az útkorszerűsítési munkálatokra is szán kisebb mértékben finanszírozást a minisztérium.
Az Országos Beruházási Társaságon (CNI) keresztül bonyolított munkálatok közül az összköltségvetés egynegyedét a kiemelten fontos beruházásokra fordítják. Cseke Attila közlése szerint 29 ilyen beruházás van, közöttük a sepsiszentgyörgyi jégpálya, a kézdivásárhelyi uszoda, a nagyszalontai élményfürdő, a kolozsvári zeneakadémia új kampusza, a temesvári egyetem bentlakása, a temesvári orvosi és gyógyszerészeti egyetem épülete és a Konstancán épülő Hagi-stadion.
A minisztérium prioritással kezeli az oktatásügyi infrastruktúrával, a víz-, szennyvíz- és úthálózattal kapcsolatos, valamint az egészségügyi beruházásokat - ide tartozik például a csíkszeredai kórház épületének fejlesztése is. A szaktárca emellett finanszírozást biztosít a sportinfrastruktúra-beruházásokra és különböző kulturális beruházásokra - így például a szászrégeni mozi felújítására -, a költségkeret fennmaradó részét pedig az adminisztratív épületek korszerűsítésére fordítja.
“Ennek a prioritási rendszernek köszönhetően 340 beruházást mentünk meg. Az Országos Beruházási Társaságon keresztül jelenleg 340 olyan beruházást finanszíroz a fejlesztési minisztérium, amelyek 80 százalékban már elkészültek, és amelyek befejezése és kifizetése elsőbbséget fog élvezni” - zárta nyilatkozatát Cseke Attila.