Amerikai rendőrök gyakorlatoznak Kézdivásárhelyen
A Romániai Rendőrök Nemzetközi Szövetségének meghívására december 1–5. között az Amerikai Egyesült Államokból érkezett rendőrök látogattak Romániába, azon belül Kézdivásárhelyre is. A látogatás célja a kölcsönös tapasztalatcsere.
A rendőrök Popa Florin, a Romániai Rendőrök Nemzetközi Szövetségének alelnöke, Kézdivásárhely korábbi rendőrparancsnokának a meghívására érkeztek Romániába, illetve Kézdivásárhelyre, ahol a Kicsid Gábor Sportcsarnokban tartottak szakmai bemutatót, ami gyakorlatilag a bűnözők elfogásáról, ártalmatlanításáráról és bilincsbe veréséről szólt.
A Popa Florin által kezdeményezett, egy szucsávai kollégája révén történt kapcsolatfelvétel célja egy társadalmi és szakmai tevékenységek megvalósítására irányuló projekt. Ennek keretében az Egyesült Államokból érkezett egy küldöttség, akik a Broward Megyei Seriff Hivataltól, Floridából jöttek Kézdivásárhelyre.
A szervező a Maszol érdeklődésére elmondta: az együttműködés az amerikai rendőrökkel 2022-ben kezdődött, a rendőrök vállalták, hogy segítenek a román rendőrségnek új technikák elsajátításában. Az első kurzus Brassóban zajlott mintegy harminc résztvevővel, a felkészítőket az amerikai trénerek tartották, 2023 májusában pedig ők vettek részt Floridában, Broward megyében egy tanfolyamon, ezen a Nemzetközi Rendőrök Szövetsége nyolc tagja vett részt. Nemcsak elméleti képzésen vettek részt, jelen voltak egy közúti baleset bevetésén, így láthatták, hogy milyen gyorsan történik egy-egy beavatkozás.
„Az amerikai rendőrök Kézdivásárhelyen bemutatják és gyakorlati formában ismertetik az erőszakos elemek semlegesítésére vonatkozó beavatkozási eljárásokat és módszereket. A képzésen 30 rendőr, csíkszeredai és feketehalmi börtönőr, csendőr és tűzoltó vesz részt három megyéből: Brassóból, Kovásznából és Hargitából, valamint három határőr a 11-es számú Bukaresti Régióból. Megosztják a román kollégáikkal az erőszakos antiszociális cselekmények elleni küzdelemben szerzett tapasztalataikat, valamint ezek komplexitását és különböző megnyilvánulási formáit” – mondta Popa Florin érdeklődésünkre.
Az országos szervezet alelnöke kifejtette: remélik, hogy folytatják az együttműködést, annál is inkább, mivel Browardban most avatták fel az államok lemodernebb kiképzőközpontját, ami 86 millió dollárba került. „Emellett egy 120 szobás szálláshelyet is építenénk, mivel tervben van a kiképzések kiterjesztése és ebben reményeink szerint mi is részt tudunk venni” – mondotta a Maszol érdeklődésére az alelnök.
CSAK SAJÁT