Aláírták a szerződést Brassó napelemparkjának a kivitelezéséhez

Van kivitelező Brassó napelemparkjához, aláírták a szerződést a munka elvégzéséhez – jelentette be csütörtökön Allen Coliban.

Fotó: Allen Coliban Facebook-oldala

A barcasági város polgármestere Facebook-bejegyzésében emlékeztett arra, hogy elkészülte után a napelempark fogja majd biztosítani a megyeszékhely közintézményeinek és köztereinek az áramellátásához szükséges energia kilencven százalékát. És nem csupán a közkivilágítást oldják majd meg ezáltal, hanem a napelempark fogja ellátni a tanintézetek, a közintézmények, a kulturális intézmények vagy éppen a sportbázisok energiaszükségleteit, és még a brassópojánai sípályákon szükséges műhó előállításához is használni fogják.

„Ez fontos célja azon startégiánknak, hogy a közintézmények és közterek energiafogyasztása terén Brassó függetlenné váljon” – mondta Coliban. Szerinte jelentős előrelépést jelent ez annak eléréséhez, hogy a város környezetbaráttá váljon. Meglátása, hogy az elmúlt években sikerült több olyan projektet megvalósítaniuk, amelyek révén a Cenk alatti város fenntarthatóvá válhat. Emlékeztett: 2021 szeptemberében Brassó vállalta, hogy tíz év alatt 55 százalékkal csökkenti a szén-dioxid-kibocsátását, és 2050-re klímasemleges várossá válik.

A napelemeket Méhkertek (Stupini) külvárosában helyezik majd el egy húsz hektáros területen. A kivitelezőnek 120 nap áll majd a rendelkezésére, hogy az uniós támogatással finanszírozott, 75 millió lej összköltségű beruházását megvalósítsa.

Arról már korábban írtunk, hogy Brassó Európa Zöld Fővárosa címre pályázik 2025-ben. Napelempark építtetésében ugyanakkor nem csak a barcaságiak gondolkodtak, emlékezetes, hogy Nagyvárad is kapott uniós támogatást ahhoz, hogy 12,5 hektáron kialakítsa a parkot, amelyet azt követően rácsatlakoztat az országos energiahálózathoz.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?