Aggódik a zöld párt Iohannis kijelentései miatt: az állam kapitulált a demokrácia ellenségei előtt

„Mélységes aggodalmát” fejezte ki csütörtökön a SENS párt Klaus Iohannis Brüsszelben elhangzott szerdai kijelentései miatt, amelyeknek szerintük az az üzenete, hogy az állam „kapitulált a romániai demokrácia potenciális ellenségei előtt”.

Az ilyen kijelentések azt sugallják, hogy a romániai választások minden következmény nélkül „könnyen befolyásolhatók vagy akár meg is zavarhatók”, -idézi a SENS Facebook-oldalán közzétett állásfoglalását az Agerpres hírügynökség.

A párt képviselői szerint komoly kérdéseket vet fel a nemzetbiztonsági intézmények erőforrásainak kezelésével kapcsolatban, hogy a titkosszolgálatok ezekben a helyzetekben képtelenek határozottan fellépni vagy legalább néhány előzetes következtetést bemutatni.A párt szerint Klaus Iohannis is felelős ezért a súlyos helyzetért | Fotó: Európai Bizottság„Ezek után kíváncsiak vagyunk, mi történik, ha Oroszország vagy bármely más ellenséges szereplő ismét megpróbál beavatkozni a választásainkba. Feladjuk a választási folyamat demokratikus megszervezését?” – olvasható a bejegyzésben.

A SENS állásfoglalása szerint a hírszerző szolgálatoknak a parlament nyilvános ülésén világosan el kell magyarázniuk, hogy mi történt, mikor szereztek tudomást az orosz beavatkozásról, hogyan nyilvánult meg a külföldi befolyásolás és milyen intézkedéseket hoztak a további beavatkozások elhárítására.

A párt szerint Klaus Iohannis is felelős ezért a súlyos helyzetért. „Az elnöknek vállalnia kell a felelősséget a kudarcért, és intézkednie kell a közbizalom helyreállításáról. Ezenkívül elengedhetetlen azoknak a szolgálatoknak a teljes átszervezése, amelyeknek feladata a polgárok védelme volt” – vélik a SENS képviselői.

Mint megírtuk, Klaus Iohannis szerdán kijelentette, hogy senkit sem tart felelősnek az elnökválasztás kudarcáért, de szerinte javítani kell a választási törvényen, és a kibertérrel foglalkozó intézményeknek is szorosabban együtt kell működniük.

„Senkit nem teszek felelőssé, mert a beavatkozás annyira nehezen érzékelhető és összetett volt, hogy a történtek nagy része már csak a választások első fordulója után derült ki” – jelentette ki az államfő Brüsszelben, az EU-Nyugat-Balkán csúcstalálkozó előtt. Iohannis szerint bizonyos befolyásolási kísérleteket észlelték az illetékes hatóságok, de sajnos a helyzet és a törvények nem tették lehetővé a reagálást.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?