A városháza bejárati kameráin keresztül figyelte meg az alpolgármestert a margittai elöljáró

A városháza bejárati kameráin keresztül figyelte meg az alpolgármestert Margitta polgármestere. Marcel Emil Sas Adăscăliții közel két éven át jegyezte fel Demián Zsolt ki- és belépési idejét, amely alapján arra a következtésre jutott, hogy kollegája négy óránál kevesebbet töltött el a hivatal falain belül. A városvezető a Maszolnak azt mondta, hogy erről személyesen nem beszélt munkatársával, mert nem kommunikálnak egymással. Az RMDSZ-es alpolgármester szerint Sas lejárató kampányt akart indítani ellene, ugyanakkor ügyvédhez fordult, mert kétségesnek tartja megfigyeltetése szabályosságát.

Másodpercre pontos kimutatással lépett hétfőn a nyilvánosság elé Marcel Emil Sas Adăscăliții, Margitta polgármestere Demián Zsolt alpolgármester hivatali időtöltése kapcsán. A Bihar megyei város független elöljárója a Facebook-oldalán közölt videó-közleményében beszélt arról, hogy „tudomására jutott”, hogy a városháza alkalmazottai több alkalommal nem találták az irodájában az alpolgármestert. Emiatt döntött úgy, hogy a hivatal bejárati kameriái által „szemrevételezi” kollegája tevékenységét.

Marcel Sas | Marcel Sas Facebook-oldala

Mint kiderült, a megfigyelést még 2021-ben kezdte. Akkor hat hónapon át kísérte figyelemmel Demiánt, majd 2022-ben nyolc hónapon át szemlélte az intézmény bejárati kameráit. A 2021-es megfigyelés alapján arra a következtésre jutott, hogy az alpolgármester átlagban napi 3 óra 14 percet töltött a városháza falain belül. „A 2022-es évet tekintve is arra a következtésre jutottam, hogy átlagosan napi 3 óra 41 percet tartózkodott a munkahelyén. Beleértve azt az átlagban napi 24 percet, amit dohányzással töltött el” – nyilatkozta Sas, bemutatva a másodperces pontossággal kiszámolt havi átlagokat it.

Sas ugyanakkor azt is állította a videóbejegyzésben, hogy Demián 27 ezer lejjel tartozik az önkormányzatnak. „Emiatt szerettem volna emlékeztetni az alpolgármestert, hogy számoljon el az önkormányzatnak fizetendő hátralékaival, és a város idejével, amelyet beruházásokra és fejlesztésekre is fordíthatna” – fogalmazott a margittai elöljáró.

Forrás: Marcel Sal Facebook-oldala

Másokat is megfigyelt már

Mivel Sas közel két éven át figyelte meg az alpolgármestert, felmerült a kérdés, hogy ezen hosszú időszak alatt felvetette-e a problémát Demiánnak, megkérdezte-e, hogy milyen okból kifolyólag tölt több időt a hivatal falain kívül. A polgármester a Maszol megkeresésére azt mondta, hogy erről nem beszélt a munkatársával, mert nem kommunikálnak egymással. És, hogy miért nem? „Karakterbeli összeférhetetlenség” áll fenn kettejük között – magyarázta Sas. Az elöljáró – aki amúgy éppen terepen volt, amikor telefonon utolértük – érdeklődésünkre azt is elmondta, hogy nem Demián az egyetlen, akit megfigyelt. Korábban más munkatársak esetében is hasonlóképp járt el, miután tudomására jutott, hogy némelyek naponta háromórás dohányzási szüneteket tartottak. Hozzátette: azon megfigyelések eredményei „családon belül maradtak”.

Forrás: Marcel Sas Facebook-oldala

Demián ügyvédhez fordult

Demián Zsolt szerint a polgármester célja, hogy lejárató kampányt indítson ellen, hiszen szerinte azt Sas is jól tudja, hogy a munkaköri leírás egy polgármester vagy alpolgármester esetében nem rögzíti, hogy mennyi időt kell a hivatalban töltenie. Épp ellenkezőleg, az alpolgármester az, aki rendszerint többet van terepen, többet tölt az emberek között – magyarázta Demián. Szerinte pont ez zavarhatta Sast. Az, hogy alpolgármesterként többet tölt el a választók között és segít megoldani a problémáikat.

„A probléma az, hogy nem feltétlenül használta szabályszerűen a kamerákat” – vetette fel az alpolgármester a Maszol megkeresésére. Úgy véli, hogy megfigyeltetése az intézmény kamerái által a GDPR, azaz az európai adatvédelmi rendelet szempontjából is problémás lehet. Ennek okán már fel is keresett egy ügyvédet.

Meglátása szerint megfigyeltetése több sebből vérzik. Azt nem tartja reálisnak, hogy a polgármesternek lett volna ideje arra, hogy személyesen kövesse figyelemmel a kamerák felvételeit, ezért úgy gondolja, hogy egy alkalmazottat bízott meg ezzel a feladattal. Annak a személynek viszont a munkaköri leírásában ez nyilván nem szerepelhet, más feladatok elvégzéséért kapja a fizetését – mutatott rá Demián, aki ugyanakkor azt is hazugságnak nevezte, hogy kollegái az irodában keresték volna és panaszt emeltek volna Sasnál.

Nem tartozhatsz, ha nem kértél kölcsön

Demián 27 ezer lejes állítólagos tartozásról kérdezve, Sas a Facebook-oldalán közölt korábbi bejegyzéseihez irányított bennünket, ami alapján kiderül: 2021-ben az alpolgármester nem egyezett bele fizetésének tíz százalékos csökkentésébe, amit ő tartozásnak tart.

Demián Zsolt | Forrás: RMDSZ

„Ha én nem kértem tőled kölcsön semmit, akkor tartozok neked?” – tette fel a kérdést az RMDSZ-es alpolgármester, aki elmagyarázta, hogy Sas 2021-ben átszervezés jegyében 29 alkalmazottat elbocsátott és fizetéscsökkentést rendelt el – aminek hatására többen elszerződtek más település önkormányzataihoz. Mivel a polgármester és alpolgármester juttatását jogilag nem csökkenthette, arra kérte Demiánt, hogy ő is önként vállalja ezt az önkormányzat javára. Ezt az alpolgármester elutasította, hozzátéve, hogy felkérés esetén kulturális, sport, vagy egyéb karitatív események támogatásában részt vesz. Ezen tíz százalék 2021 óta halmozódott summáját jelenti a Sas által emlegetett tartozás. „Ez nem tartozás” – szögezte le ugyanakkor Demián. Hozzátette: Sas továbbra is felvesz 15 százalékos fizetési bónuszt az európai uniós projektek után, holott azokat a korábbi, RMDSZ-es városvezetés kezdeményezte, saját mandátuma alatt egyelőre egyetlen uniós projektet sem indított.

Demián Zsolt közösségi oldalán is reagált Sas ellene felhozott vádjaira, és leszögezte: ezentúl is megpróbál majd minél több időt a választópolgárok körében elölteni, mert meglátása szerinte így eredményesebben tudnak megoldást találni a problémákra.

Régi viták, újratöltve

Sas amúgy a videóbejegyzésében arról is beszélt, hogy az alpolgármester javaslatára a helyi tanács jóváhagyott egy tíz százalékos béremelést az alkalmazottak körében, ő pedig most eláll attól a szándékától, hogy a fizetéseket ismét csökkentse. Szerinte a hivatalban maradtak mind kiváló szakemberek, akik sokat dolgoznak. „Nem érdemlik meg, hogy ki legyenek téve ennek a költségvetési nézeteltérésnek. Úgy döntöttem, nem kérelmezem tovább a fizetések csökkentését” – mondta Sas.

Sas függetlenként, de a Nemzeti Liberális Párt (PNL) támogatásával nyert polgármesteri mandátumot Margittán. Demián Zsolt – aki a korábbi polgármester, Pocsaly Zoltán tanácsadója volt – 2020. őszén lett alpolgármester. Mint arról akkor beszámoltunk: Sas próbálta megtörni az RMDSZ és a Szociáldemokrata Párt (PSD) évek óta tartó együttműködését, és a PNL-frakció tagjai helyett a PSD-frakcióból jelölt alpolgármestert. A PSD ugyanakkor kiállt az RMDSZ jelöltje, Demián Zsolt mellett.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

Kapcsolódók

Kimaradt?