A szenátus elfogadta az állami üdülési utalványok kiterjesztését a magánszektorra

Hallgatólagosan elfogadta kedden a szenátus azt a törvénymódosító tervezetet, amely szerint a magánszektor alkalmazottjai is jogosultak lesznek vakációs utalványra – adta hírül az Agerpres.

Fotó: Pixabay

A jogszabályjavaslatot június elsejéig kellett volna megvitatnia a felsőháznak. Mivel a határidőt túllépték, a tervezet hallgatólagosan elfogadottnak tekinthető – jelentette be a plénum keddi ülésén Alina Gorghiu ügyvivő házelnök.

A jogszabályjavaslatot károm kormánypárti szenátor – Eugen Ţapu-Nazare (PNL), Radu Oprea (PSD) és Turos Lóránd (RMDSZ) – terjesztette be a parlamentbe, de utólag aláírta több mint száz, szintén kormánypárti törvényhozó is.

A kezdeményezők szerint a vakációs utalványokról szóló sürgősségi rendeletet módosító törvény felszámolja a két munkavállalói kategória – a közalkalmazottak és a magánszektorban dolgozók – közötti különbségeket. „Emellett az utalványoknak (...) pozitív hatása van a teljes idegenforgalmi ágazatra és a kapcsolódó szolgáltatásokra” – olvasható az indoklásban.

A törvénymódosító tervezetet a képviselőház vitatja meg döntő házként.

Mint ismeretes, az 1450 lej értékű üdülési csekkekre jelenleg csak a közalkalmazottak jogosultak, és azok csakis belföldön értékesíthetőek. Amennyiben a képviselőház is elfogadja a törvénytervezetet, úgy a magánszféra mintegy 4,2 milliónyi alkalmazottja is megkapná.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?