A szebeni üzletember meggyilkolásával vádolt másik gyanúsítottat is hazahozzák

Cristian Minaét, az Adrian Kreiner üzletember meggyilkolásának második gyanúsítottját április 30-án szállítják Romániába – közölték az Agerpres hírügynökséggel igazságügyi források.

Marian Cristian Minae beleegyezett abba, hogy Írországból az országba hozzák, ezt követően megkezdődtek a Romániának való átadására vonatkozó eljárások – jelentette be április 20-án Alina Gorghiu igazságügyi miniszter.

„Pénteken az írországi bíróság megtartotta a tárgyalást, és az egyik vádlott, az egyik szökevény, Cristian Marian Minae beleegyezett, hogy feladja magát. Ez azt jelenti, hogy hétfőn megkezdődik az átadási eljárás” – írta Gorghiu egy Facebook-bejegyzésben.

Fotó: Borsi Balázs

Mint ismert, 2023. november 6-án Adrian Kreiner üzletembert saját otthonában verték meg és rabolták ki. A tolvajok 200 ezer euró értékű órákat loptak el tőle. Az üzletember barátnője és lánya is a házban tartózkodott.

A három férfi közül, akik állítólag megverték és megölték az üzletembert, kettőt az Egyesült Királyságban fogtak el, az egyiket Skóciában (Laurențiu Ghiță), a másikat Észak-Írországban (Marian Cristian Minae).

Laurențiu Ghițát 2023 decemberében hozták vissza az országba, Marian Cristian Minaét pedig április végén adják át az ír hatóságok.

A gyilkosságban érintett harmadik személyt, Cosmin Costinel Zuleamot még nem fogták el.

A gyilkosok egyik bűntársát, Ilie Sitariut az országban fogták el, és nemrég három év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték bűnpártolás miatt.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?