Tévedésből tartóztattak le és többször meg is ütöttek egy férfit a nagyszebeni gyilkossági ügyben – Elmesélte az elszenvedett tortúráit

Összetévesztették a nagyszebeni rablógyilkosság egyik gyanúsítottjával, megbilincselték és megverték, mondja a dolji férfi, aki be akarja perelni a rendőrséget, számolt be a Libertateának. November 16-án Laurențiu Lăcătușut a rendőrség az otthona előtt fogta el, majd az elfogásáról készült felvételeket a sajtó rendelkezésére bocsátotta. A férfit azzal gyanúsították, hogy egyike azoknak, akik meggyilkolták Adrian Kreiner nagyszebeni üzletembert. Másnap a nyomozók rájöttek, hogy Lăcătușu ártatlan, és szabadon engedték. „Az ügyész bocsánatot kért, a rendőrség nem” – mondja a férfi, aki elmesélte szenvedéseit.

Laurențiu Lăcătușu, az a fiatalember, akit november 16-án a nagyszebeni üzletember, Adrian Kreiner meggyilkolásának ügyében a rendőrök a háza előtt fogtak el. Mint a Maszolon is megírtuk a november 6-i gyilkosság ügyében két gyanúsítottat Nagy-Britanniában kaptak el. A Dolj megyei férfi, akit szintén gyanúsítottként fogtak el még 16-án, a Libertateának elmondta, hogy aznap egy kerítés vakolása után hazafelé tartott.

Fotó: képernyőmentés Felesége hívta telefonon, hogy hamarabb jöjjön haza, mert feketébe öltözött emberek sétálnak a házuk előtt. Laurențiu Lăcătușu arra gondolt, hogy tolvajok és ellophatják a disznóját, ezért hazasietett. Amikor a kapuhoz ért, rendőrök vették körül, akik anélkül, hogy igazolták volna magukat, megkérték, hogy szálljon be az autójukba. Amikor a férfi egy civil ruhás rendőrtől kérte az igazolványát, a rendfenntartók közül néhányan a földre nyomták.

„Sisak nélkül mentél a Mobrával” – viccelődtek a rendőrök

„Megrúgtak, az egyik szájon ütött, és megbilincselték a kezemet. Emlékszem, az egyik rendőr azt kiabálta, hogy >>ne üssétek!<<” – mondta Laurențiu Lăcătușu. A jelenetnek tanúja volt a felesége, a gyermeke és egy szomszédja, aki mit sem sejtve a kapuhoz jött. „Egy rendőr felszólította a szomszédot, hogy menjen be az udvarra, és azzal fenyegetőzött, hogy lelövi” – mondta Lăcătușu.

A férfit ezután a segarcei rendőrségre vitték, anélkül, hogy elmondták volna, miért. Ott megbilincselve lefényképezték, majd 15 perc múlva a craiovai rendőrségre küldték. Útban Craiova felé ismét lefényképezték, hason fekve, megbilincselve, a képeket pedig továbbították a sajtónak – tette hozzá. A rendőrök mindeközben viccelődtek rajta, azt mondták neki, hogy sisak nélkül hajtott a Mobrával, amiért húsz évre börtönbe kerül.

„Eltévesztettük a személyt”

„Craiován egy civil ruhás rendőrnő azt mondta nekem: >>Nem tudnál adni egyet azokból a drága órákból, amiket szereztél?"<<. A nagyszebeni gyilkosságról nem hallottam, mert este fáradtan jövök haza a munkából, nem nézek tévét. És mondtam neki, hogy vannak karóráim, falióráim és egy, amit ajándékba kaptam, és azt odaadom neki, ha szeretné. Erre ő azt mondta a többieknek, hogy  >>nem hiszem, hogy ez lenne az<<” – magyarázta a férfi. Craiován ujjlenyomatot vettek tőle és DNS-mintát, majd Valceába vitték, onnan pedig kisbusszal Nagyszebenbe, ahol újságírók várták, akik a gyilkosságról faggatták.

Fotó: képernyőmentésMég meztelenre is vetkőztették a rendőrségen, mert a nyomozók egy tetoválást kerestek rajta. Nagyszebenben levették róla a bilincseket, és egy tükör elé állították, valószínűleg azért, hogy a szemtanúk láthassák. „Valaki azt mondta az álarcosoknak: >>Gyerünk, kifelé, menjetek a dolgotokra, ez nem az, eltévesztettük a személyt<<. Visszaadták az igazolványomat, a telefonomat, és elmagyarázták, hogy azért hoztak oda, mert három ember felismert. Facebook-fotókról ismertek fel, el tudják képzelni?” – mondta a férfi az újságíróknak.

Visszaadták a hátizsákját, amelyben a munkahelyén, az építkezésen használt szerszámok voltak. Mivel az elfogói elvágták a hátizsák pántjait, a nagyszebeni rendőrök egy papírtűző-géppel tűzték össze a vágás helyét.  Hajnali 2 órakor engedték el, de közölték vele, hogy csak reggel 8 órakor vihetik haza Dolj megyébe, mert a rendőrök is fáradtak. Reggel vallomást kellett tennie arról, hogy tanúként vették fel és vitték be a rendőrségre, és hogy semmit sem tud az ügyről.

A gyilkosság napján a családdal grillezett

A férfi azt mondja, hogy a rendőrség részéről senki sem kért tőle bocsánatot azért, ami vele történt. Az ügyész, akinek a tanúvallomását adta, mielőtt elengedte volna, azt mondta neki: „elnézést kérünk, hogy hibát követtünk el”. Laurențiu Lăcătușu másnap érkezett haza.  A nagyszebeni gyilkosság napján a fiatalember a családjával és a szomszédokkal grillezett, alibijét a rendőrök az elfogása után ellenőrizték.

Be akarja perelni a rendőrséget

A férfi azt állítja, hogy korábban nem volt dolga a rendőrséggel. Édesanyja a tévéből tudta meg, hogy gyilkosság miatt nyomoznak ellene. Az utcán mutogatnak rá az emberek, és nem talál munkát, panaszkodik Laurențiu Lăcătușu, aki megbízott egy ügyvédet, és igazságügyi orvosszakértői igazolása is van, amely szerint olyan sérüléseket szenvedett, amelyek miatt ötnapos orvosi ellátásra volt szüksége. A fiatalember azt mondja, bepereli a román rendőrséget: „Kölcsönt veszek fel és dolgozom, hogy kifizessem az adósságomat. De nem fogom annyiban hagyni!”.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?