FRISSÍTVE – Rablógyilkosság Nagyszebenben: elrendelték a három gyanúsított letartóztatását

Távollétükben elrendelte a nagyszebeni törvényszék vasárnap a nagyszebeni rablógyilkosság három gyanúsítottjának előzetes letartóztatását. FRISSÍTÉS: Elfogták a nagyszebeni üzletember, Adrian Kreiner meggyilkolásának két gyanúsítottját.  Nagy-Britanniában bukkantak rájuk. A harmadik gyanúsítottat továbbra is keresik

Az ügyészség szerint Cosmin Costinel Zuleam, Marian Cristian Minae és Laurenţiu Ghiţă otthonában halálra verte és kirabolta Adrian Kreiner üzletembert, ezért indítványozták a vizsgálati fogságba helyezésüket.  A Román Rendőrség szintén vasárnap elrendelte a minősített emberöléssel és minősített rablással gyanúsított három személy körözését. Egyes információk szerint mindhárman elhagyták az országot.

Fotó: Román Rendőrség

Ugyanebben az ügyben korábban előzetes letartóztatásba helyeztek egy újszentesi (Temes megye) férfit, a tettesek feltételezett bűntársát, akit azzal gyanúsítanak, hogy segített a rablógyilkosság elkövetőinek a bűncselekmény végrehajtásában. Előtte őrizetbe vettek egy Dolj megyei férfit is, akit 24 óra elteltével szabadlába helyeztek, mert kiderült, hogy nincs köze a nagyszebeni rablógyilkossághoz.

A nagyszebeni üzletember otthonába november 6-án hatolt be három maszkos személy. A lakásból 200.000 euró értékben vittek el órákat. Az üzletembert súlyosan bántalmazták, a házban tartózkodó lányát és kedvesét viszont nem bántották. A vállalkozó a rablótámadás után kórházba került, ahol belehalt sérüléseibe.

A román rendőrség vasárnap bejelentette, hogy letartóztatták a szebeni üzletember, Adrian Kreiner meggyilkolásának két gyanúsítottját.

„A román, valamint a magyar, a francia, a nagy-britanniai és észak-írországi hatóságok közötti nemzetközi rendőrségi együttműködés nyomán a román rendőrség Nagy-Britannia és Észak-Írország, illetve Skócia területén megtalálta az ügyben gyanúsított két, egyaránt 35 éves férfit” – közölte a román rendőrség.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?