A sepsiszentgyörgyi körgyűrű mentén munkautat is építenek a gazdáknak
A sepsiszentgyörgyi terelőút mellé munkautakat építenek a környékbeli gazdáknak, mondta el a Maszol érdeklődésére Antal Árpád. A polgármester szerint a 11,5 kilométeres körgyűrű mindkét oldalán épül munkaút, és több helyen átjárást biztosítanak a gazdáknak, hogy gépekkel jó minőségű úton közelíthessék meg földjeiket.
A környékbeli gazdák több átjárót igényeltek, mint amennyit biztosítani lehetett, ezért van, aki nagyobb távolságot kell megtegyen, hogy megközelítse a földjét, mondta érdeklődésünkre Antal Árpád.
A polgármester azt javasolta: ha ki tudják számolni, hogy mekkora pluszköltséget jelent, amíg a munkaúton átszelik a körgyűrűt, akkor a sepsiszentgyörgyi önkormányzat támogatást nyújt az érintett gazdák számára.
Mint arról beszámoltunk, az építő intenzíven dolgozik a 11,5 kilométeres sepsiszentgyörgyi kerülőúton, a munkálatok 65 százalékban elkészültek. Amint a három vasúti felüljáró is elkészül, az építkezés az utolsó fázisába lép. Tervek szerint idén augusztusban megnyitják a forgalom előtt a sepsiszentgyörgyi kerülőutat, jelentette be a Regionális Út és Hídügyi Igazgatóság (DRDP). Ugyanakkor felhívják az autósok figyelmét, hogy a kerülőút két végén épülő körforgalmak miatt korlátozások vannak érvényben a 12-es országúton, ahol félsávon haladhatnak a járművek.
A körgyűrű Sepsiszentgyörgy jelenlegi legnagyobb beruházása, közel 70 millió euróból épül, mondta a helyszín bejárásakor Antal Árpád. A polgármester rámutatott, Székelyföldön jelenleg egyetlen városnak sincs teljes terelőútja, és csak Sepsiszentgyörgynek készül el idén nyáron.
Bár a terelőutat várhatóan csak kis mértékben használják majd a sepsiszentgyörgyiek, ám az a helybélieket szolgálja, nyugodtabb lesz az életük, hiszen kivezeti a városból a sűrű járműforgalmat, amely ma a különböző városnegyedeken halad át. Havonta több mint félmillió autó hajt be Sepsiszentgyörgyre, és a körgyűrű ennek a forgalomnak mintegy húsz százalékát fogja elterelni a városból.
Sepsiszentgyörgy terelőútja a 12-es országútból válik ki Szotyor előtt, kikerüli Szotyort, Kilyént és Sepsiszentgyörgyöt, és a város Csíkszereda felőli kijárata, a Sepsi Aréna után csatlakozik vissza a 12-es országútba. Az irányonként egysávos, 11,56 kilométer hosszú terelőút nyomvonalán megépül négy körforgalom és három vasúti felüljáró, illetve az útvonal mentén két autós pihenőhelyet is kialakítanak. Ezenkívül építenek egy-egy nyilvános WC-t is, illetve megépül egy karbantartó központ is.
CSAK SAJÁT