A romániai egyetemisták 21 százaléka feladja az első év után
Az OECD (Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet) Education at a Glance 2025 jelentése szerint Romániában az újonnan beiratkozó, alapképzésre járó hallgatók 21 százaléka hagyja abba tanulmányait az első év után, ami 8 százalékponttal magasabb az OECD-országok 13 százalékos átlagánál.
A kedden bemutatott jelentés szerint az OECD-országokban a legnépszerűbb alapképzési területek a természettudomány, technológia, mérnöki és matematika (STEM), valamint az üzlet, adminisztráció és jog – ezek adják a diplomázók 23%-át, számol be a News.ro. Ezt követi a művészetek, humán tudományok, társadalomtudomány, újságírás és informatika 22%-os aránnyal. Romániában a hallgatók 31%-a STEM, 29%-a üzlet, adminisztráció és jog, 19%-a pedig művészetek és humán tudományok, társadalomtudomány, újságírás és informatika területen diplomázik.
„A befejezési arányok azt mutatják, hogy az újonnan beiratkozott hallgatók hány százaléka szerzi meg sikeresen a diplomát a tervezett időkereten belül. Ezek az arányok az OECD-országok többségében alacsonyak. Romániában a hallgatók 62%-a végzi el az alapképzést a program meghatározott idején belül, 65%-uk egy évvel később, és 66%-uk három évvel később. Az OECD-átlag: 43% a tervezett időben, 59% egy évvel később, 70% három évvel később” – áll a jelentésben.
A dokumentum kiemeli, hogy a nők nagyobb eséllyel fejezik be az alapképzést három éven belül, mint a férfi hallgatók. Romániában a nemek közötti különbség 13 százalékpont (70% nők, 57% férfiak), ami hasonló az OECD-átlaghoz (12%).
A befejezési arányok a tanulmányi területtől is függenek: az OECD-országokban az új STEM-hallgatók 58%-a szerzi meg diplomáját három éven belül, míg az egészségügy és szociális munka területén ez az arány 74%. Romániában a STEM-területen a végzési arány 66%, míg az egészségügy és szociális munka területén 73%.
Az OECD-jelentés szerint az első év utáni lemorzsolódás gyakran az elvárások és a program követelményei közötti eltérésre vezethető vissza, ami arra utalhat, hogy a hallgatók előzetes pályairányítását vagy a frissen beiratkozott hallgatók támogatását javítani kell. Romániában az új alapképzéses hallgatók 21%-a hagyja abba a tanulmányait az első év után, míg az OECD-átlag 13%.
CSAK SAJÁT