A polgármesteri hivatal egyik alkalmazottját vették őrizetbe a Ferma Dacilornál pusztító tűz miatt

Őrizetbe vették a Prahova megyei Gura Vadului polgármesteri hivatalának egyik alkalmazottját a nyolc halálos áldozatot követelő panziótűz ügyében - értesült az Agerpres.

Ügyészségi források szerint az őrizetbe vett nőt szerda délután hallgatták ki a település volt és jelenlegi polgármesterével együtt.

Az urbanisztikai osztályon dolgozó alkalmazottat közokirat-hamisítással és hivatali visszaéléssel gyanúsítják.

Az ügyészek korábbi közlése szerint a település volt és jelenlegi polgármestere, illetve az urbanisztikai osztály egyik munkatársa a valóságnak nem megfelelő adatokat tartalmazó építkezési/bővítési tanúsítványokat állított ki a panzióként működtetett épületre, és elmulasztották ellenőrizni a vonatkozó jogszabályban előírt feltételek teljesülését.

A vendégekkel teli Ferma Dacilor panzió karácsony másodnapján gyulladt ki, az épületben 26-an tartózkodtak, előző este összejövetelen vettek részt. A kétszintes, fából készült épületben gyorsan elharapóztak a lángok, a földszinten lakók időben kimenekültek, de az emeleti vendégeket - öt felnőttet és három gyereket - eltűntnek nyilvánították.

Hét áldozat szénné égett holttestét a romok között találták meg, majd pár napra rá újabb emberi csontmaradványokat találtak, ezeket DNS-minták alapján vizsgálják.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?