Fellebbeztek a letartóztatásuk ellen a Ferma Dacilor ügy gyanúsítottjai

A Ferma Dacilor panzióban történt tűzeset mindhárom gyanúsítottja, akiket szerda este helyeztek előzetes letartóztatásba, megtámadták az ellenük szóló határozatokat. Cornel Dinicu tulajdonos a kihallgatásán továbbra is azt állította, hogy a tüzet – amelyben nyolc ember vesztette életét – szándékosan gyújtották, de az ügyészek szerint eddig semmi sem utal a szándékosságra. A tulajdonos szerint, ő még többet is tett a biztonság érdekében, mint ami az elvárás.

Mind Cornel Dinicu, a Ferma Dacilor turisztikai komplexumot létrehozó és működtető üzletember, mind Adrian Ristin és Adelina Elena Ilie, az okiratokban szereplő ügyintézők megtámadták azokat a határozatokat, amelyekben elrendelik az előzetes letartóztatásukat a nyolc halálos áldozatot követelő tűzeset ügyében, írja a News.ro. Az ügyészek szerdán jelentették be, hogy büntetőeljárást indítottak a három személy ellen katasztrófát okozó, gondatlanságból elkövetett rongálás bűntette miatt.

Fotó: AgerpresCornel Dinicu a bíróság előtt azzal érvelt, hogy kizárt, hogy a tűz az ügyészség által elmondott körülmények között történt, és azt mondta, hogy ki akarja deríteni, hogy pontosan mi történt ott – írja a Hotnews az Antena 3 alapján. Azt is elmondta a bíróságon, hogy egy dráma, amin keresztülmegy, hiszen 11 éves fia meghalt a tűzben. „Előre fizetés és előre bűnhődés ez sok emberéletért, és engem ennek a rejtélynek a tisztázása érdekel, mert tudom, hogy mindent megtettem a biztonság érdekében, még az katasztrófavédelem által előírtakon felül is” – állította az üzletember.

(nyitókép forrása: Agerpres)
16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?