A nagy átverés: több embertől egymillió eurónyi kölcsönt vett fel, majd köddé vált egy kolozsvári férfi

Plakátokat ragasztottak ki Kolozsváron egy olyan férfi fényképével, aki állítólag több tucat embertől kért pénzt, de soha nem fizette vissza az összegeket. Körülbelül egymillió eurós adósságot halmozott fel – írja a Ştiri de Cluj portál.

Egy kolozsvári férfit többen azzal vádolnak, hogy közel egymillió eurót csalt ki tőlük. Kedden több tucat ember állt a férfi lakása előtt, akik a pénzüket követelték, ám ő nem jelent meg a helyszínen. Az emberek attól tartanak, hogy el akar tűnni Romániából.

Fotó forrása: Ştiri de Cluj hírportál

A történet másfél évvel ezelőtt kezdődött. Az egyik személy, akit a feltételezett csaló becsapott, a Ştiri de Cluj portálnak elmondta, többen pórul jártak, feljelentést is tettek a rendőrségen. Összesen 20 becsapott emberről tudnak, de többen lehetnek. A férfi 864 ezer eurót kért kölcsön, de soha nem fizette vissza.

„Nem tudom, hogyan tudott ennyi embert átverni, köztük engem is, 3000 eurót adtam neki. Azelőtt folyamatosan hívogatott, barátok voltunk, de miután odaadtam a pénzt, soha többé nem hallottam felőle” – mondta a férfi. Hozzátette, ő még szerencsésnek mondhatja magát, hiszen vannak olyanok, akik 40 ezer, mások 200 ezer eurót adtak neki.

A férfi elmesélte, egy kávézóban találkozott a csalóval, aki azt mondta, hogy visszafizeti a pénzt, de mégsem tette meg. Ezt követően kedden a tömbháza előtt gyülekeztek az átvert emberek. „Feljelentettem őt a rendőrségen, aztán kiderült, hogy útlevelet csináltatott magának, úgy gondoljuk, hogy el akar menni az országból” – magyarázta.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?