FRISSÍTVE – A bukaresti ítélőtábla felfüggesztette a Realitatea Plus műsorszolgáltatási engedélyének visszavonását
Elutasította szerdai ülésén az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) a Realitatea Plus műsorszolgáltatási engedélyének visszavonásáról szóló döntés újratárgyalására vonatkozó igénylést – írja az Agerpres. FRISSÍTÉS: Közben felfüggesztette a bukaresti ítélőtábla az Országos Audiovizuális Tanács határozatát, amellyel a testület visszavonta a Realitatea Plus műsorszolgáltatási engedélyét. A döntés végrehajtandó, de a kiközlésétől számított öt napon belül megfellebbezhető.
A CNA határozatának visszavonását Ioan Georgescu ügyvéd kérte, többek között arra hivatkozva, hogy az figyelmen kívül hagyja a legfelsőbb bíróság egyik jogértelmező döntését, amelyet egy ugyanerre a törvényi szövegre és jogi mechanizmusra alapuló ügyben hoztak.

Kérelmében az ügyvéd azt is hangsúlyozta, hogy a Realitatea Plus több mint 300 személy számára biztosít munkát, így licencének visszavonása nemcsak a vállalatot érinti, hanem szociális és gazdasági hatásai is vannak a döntésnek.
A CNA egyik tagja, Vasile Bănescu az ülésen rámutatott, a törvény értelmében a médiahatóság által kiszabott bírságokat hat hónapon belül ki kell fizetni, illetve igazolni is kell a büntetés kifizetését. „Jelen esetben a 2023-as és a 2024-es évekről beszélünk, amelyeket régóta magunk mögött hagytunk, nem hat hónappal ezelőtt” – érvelt. Hozzátette, a CNA-nak nem célja „tönkretenni” egy televízióadót, „nem vadászik senkire”, csak a törvényt alkalmazza.
A Gold FM licencének visszavonásáról szóló döntés felülvizsgálatára vonatkozó kérelmet szintén elutasította a testület.
Kapcsolódó
A médiahatóság kedden döntött a Realitatea Plus műsorszolgáltatási engedélyének visszavonásáról. A döntést azzal indokolták, hogy a televízióadó elmulasztotta kifizetni a 2024 januárja és 2025 szeptembere között kiszabott bírságokat. Ugyanezen okból a Gold FM rádióadó licencét is visszavonták.
Szerda reggel mintegy 150 személy gyűlt össze a CNA székhelye előtt a döntés ellen tiltakozva.
CSAK SAJÁT


