A marosvásárhelyiek több mint 85 százaléka befizette az idei helyi adót

Mind a magánszemélyek, mind a jogi személyek befizették a helyi adók és illetékek nagy részét szeptember 30-áig.

A köztisztasági adót többen előre is befizették – tájékoztatott Szövérfi László a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal adóosztályának igazgatója.

„A helyi adók és illetékek befizetési aránya nagyon jó, eléri a 85 százalékot, ugyanakkor a marosvásárhelyiek többsége befizette a köztisztasági különadót is, a bevételek ebben az esetben is meghaladták a 80 százalékot, bár idén még van fizetési határidő a negyedik negyedévre. Az épület, telek, gépkocsi után adót nem fizető személyek esetében október 1-jétől késedelmi díjat számolunk fel” – közölte Szövérfi László.

Fotó forrása: Direcția Fiscală Locală Târgu Mureș

Jövő évtől minden bizonnyal az inflációval együtt nőnek a járulékok is a kormány döntésétől függően – véli Szövérfi László az adóügyi osztály vezetője.

„Az biztos, hogy az infláció mértékével növekedni fognak a helyi dók és illetékek. Az adóemelés mértéke attól függ, hogy mit hirdetnek ki kormány vagy parlament szintjén, tehát törvény vagy kormányrendelet útján. Az utolsó 16-os számú sürgősségi rendelet módosítása szerint az adók valóban nagyon sokat emelkednének. A legkisebb növekedés legalább 50 százalékos lenne. Ha a rendeletet betartják, az emelések elérhetik a 100 százalékot is” – hangsúlyozta.

A marosvásárhelyi városházán jelenleg mintegy 8 ezer marosvásárhelyi magánszemély és csaknem ezer jogi személy van nyilvántartva, akiknek hosszú évek óta van hátraléka helyi adókkal és illetékekkel. Több esetben is megindult a végrehajtási eljárás, de többségüknek vagy egyáltalán nincs jövedelmük – összegezte Szövérfi László.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?