A magyar sport napján teqball-asztallal gazdagodott a szilágysomlyói magyar iskola

A magyar kormány jóvoltából egy teqball-asztallal gazdagodott a szilágysomlyói Báthory István Általános Iskola. Ez az első ilyen sporteszköz a Szilágyságban. Az ünnepélyes átadáson Szélesné Herman Ágnes kolozsvári konzul elmondta, a magyar kormány határozata alapján 2000 óta minden év május 6-án megünnepelik a magyar sport napját. Idén ennek a 25. évfordulóját tartják, ebből kifolyólag a Külgazdasági és Külügyminisztérium 25 darab teqball-asztalt adományoz a határon túli magyarságnak.

Az adományozó levél átadását megelőzően a szilágysomlyói iskola igazgatója, Kovács Zoltán üdvözölte a konzulasszonyt, megköszönte az ajándékot, és arról biztosította a jelenlévőket, hogy jó helyre kerül a sporteszköz, mert általa tovább formálódik a helyi közösség, és mozgásra sarkallja a fiatalokat.

Az eső nem tántorította el a diákokat, hogy kipróbálják az asztalt | Fotó: Kulcsár Mária

Szélesné Herman Ágnes elmondta, a magyar sport napja keretében országszerte megünneplik a magyar sport hagyományait és sikereit, népszerűsítik a sportolást és az egészséges életmódot, a fiatalokat rendszeres mozgásra, testmozgásra ösztönzik, és elismerik a magyar sportolók (olimpikonok, világ- és Európa-bajnokok) munkáját.

Kiemelte, az a cél, hogy a magyar találmány, a teqball bekerüljön az olimpiai programba, ennek kapcsán folytat közös sportdiplomáciai és lobbi tevékenységet a Külgazdasági és Külügyminisztérium. Mint ismertette, a Nemzetközi Teqball Szövetségnek (FITEQ) jelenleg már több mint 110 tagszövetsége van, és a sportág elindította a hivatalos eljárást annak érdekében, hogy a brand felkerüljön a hungarikumok listájára. Ennek első lépéseként 2021 júniusában a teqball bekerült a Magyar Nemzeti Értéktárba.

Elmagyarázták nekik a szabályokat, és már játszodtak is | Fotó: Kulcsár Mária

Már követői is vannak ennek a sportágnak, sőt nagykövetei, mint: Ronaldinho, William Gallas, Luís Figo, Carles Puyol, de olyan hírességek is játszanak az asztalon, mint Lionel Messi, David Beckham, Neymar, Wayne Rooney, Paul Pogba. Asztal van a Chelsea-nél, az Arsenalnál, a Manchester Unitednél, a PSG-nél, az Ajaxnál, a brazil válogatottnál” – ismertette a konzul. Az eső sem tudta megállítani a fiatalok kíváncsiságát, érdeklődését, ezért a játékszabályok ismertetése után a helyi sporttanár és két diák egy rövid mérkőzés keretében bemutatta az új sportágat, majd a diákok is birtokba vették a teqball-asztalt.

A helyi közösség javát szolgálja | Fotó: Kulcsár Mária

Papp Zsolt megyei tanácsos az átadón elmondta, nagy megtiszteltetés, hogy a magyar kormány Szilágysomlyót, a Báthoryak szülőhelyét választotta. „Nagy történelmi múlttal rendelkező városról beszélünk, ahol sajnos csökken a magyarság száma, de ezzel az ajándékkal új színt tudunk vinni életükbe, a fiatalok életébe, hiszen a felajánlott sporteszköz felvidítja a gyerekeket, közösségre szólítja őket, és csapatépítő jelleggel bír. Amint láthattuk, a gyerekek alig várták, hogy átvegyék és játszhassanak rajta. Ez számukra nagyon nagy lehetőség, általa a szilágysomlyói magyarságot, ifjúságot tovább tudjuk építeni, értékeinket megőrizni, hiszen ez egy hungarikum, amit átadunk a következő generációknak” – fogalmazott a megyei tanácsos.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?