A közlekedésrendészet drogtesztjeinek csaknem fele hamis pozitív
A román közlekedésrendészet által használt drogtesztek pozitív eredményeinek csaknem felét később nem erősítette meg az igazságügyi orvostani intézet laboratóriumi vizsgálata – számolt be róla a Digi24 hírtelevízió a Polgári Jogvédelmi Alapítvány az Állami Visszaélések Ellen (FACIAS) közleménye alapján.
Az MTI által idézett tájákoztatás szerint a civil szervezet pert nyert a román rendőrséggel szemben, amely korábban elutasította az erre vonatkozó adatok nyilvánosságra hozatalát. A bírósági végzés nyomán nyilvánosságra került, hogy 2024. július 18. és 2025. április 28. között a közúti ellenőrzések során használt gyorstesztek 43 százaléka olyan pozitív eredményt mutatott, amelyet később nem igazoltak a hivatalos laboratóriumi elemzések.
„Egy hamis pozitív drogteszt következményekkel jár: a laboratóriumi eredmények megérkezéséig a vétlen sofőröket is jogi szankciók érik – például felfüggesztik a jogosítványukat, és megbélyegzik őket” – figyelmeztetett a FACIAS.
A vizsgált időszakban 3367 gépjárművezetőnél mutatott ki tiltott szerhasználatot a gyorsteszt, ám ezek közül 1450 esetben a laboratóriumi vizsgálat negatív eredménnyel zárult.
A Román Rendőrség szerint az eltérés oka több tényezőre vezethető vissza: míg a gyorstesztek nyálmintát elemeznek, a laborvizsgálatok vizelet- vagy vérmintát használnak, és a különböző minták más-más érzékenységgel mutatják ki a szerhasználatot. Emellett az eszközök technikai eltérései is befolyásolhatják az eredményeket.
A FACIAS hangsúlyozta: teljes mértékben támogatják a fellépést a kábítószer hatása alatt vezető járművezetőkkel szemben, a közlekedésbiztonság érdekében. Ugyanakkor aggasztónak tartják, hogy a rendőrség olyan eszközöket használ, amelyek ilyen magas arányban szolgáltatnak téves eredményeket – ez szerintük már a hatósági visszaélés határát súrolja, és jogos társadalmi felháborodást vált ki.
A kormány 2024. júliusi rendelete értelmében azok a sofőrök, akiknél a gyorsteszt alkoholt vagy kábítószert mutatott ki, 72 órán belül visszakaphatják jogosítványukat, ha addig nem érkezik meg a laboratóriumi vizsgálatot igazoló pozitív eredmény. Ugyanez vonatkozik azokra is, akik a drogteszt elvégzését megtagadták, és ezért vonták be ideiglenesen a vezetői engedélyüket.
CSAK SAJÁT