A közérdekű bejelentésekről szóló törvény újratárgyalását kérte az igazságügyminiszter

A közérdekű bejelentésekről szóló törvénytervezet visszautalását kérte kedden a képviselőház jogi bizottságához az igazságügyi miniszter. Cătălin Predoiu azt szeretné, hogy a jogszabályba kerüljenek be az Európai Bizottság (EB) ajánlásai is.

A tárcavezető levélben jelezte az alsóház házbizottságának, hogy az EB megvizsgálta a közérdekű bejelentésekről és a bejelentő személyek védelméről szóló uniós irányelvet a hazai jogrendbe átültető tervezetet, és megfogalmazott néhány ajánlást ezzel kapcsolatban. Az EB javasolja többek között a tervezet 2. cikkének kiegészítését azzal a kitétellel, miszerint a törvény a névtelen bejelentőkre is vonatkozik. Emellett ajánlást tett az egyik cikkely átfogalmazására úgy, hogy töröljék a szövegből a kapcsolattartási adatokra és a bejelentő személy minőségére vonatkozó követelményeket.

Fotó: Agerpres

A tervezetet a kormány dolgozta ki, elfogadta a szenátus, majd döntő házként a képviselőház is, az alkotmánybíróság alkotmányosnak nyilvánította, ám Klaus Iohannis visszaküldte a parlamentnek felülvizsgálatra. Ennek nyomán a szenátus újratárgyalta és ismét elfogadta, majd elküldte a képviselőháznak. Szeptember 21-én az alsóház jogi bizottsága kedvezően véleményezte a tervezetet, amely most a plénum elé kerül.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?