A kormány havi 200 lejben szabta meg a tanulók szociális ösztöndíjának alsó határát

Havi kétszáz lejben szabta meg a kormány a diákok szociális ösztöndíjának alsó határát – jelentette be szerdai sajtóértekezletén Sorin Cîmpeanu tanügyminiszter.

A szociális ösztöndíjra a társadalmi, pénzügyi vagy egészségügyi szempontból hátrányos helyzetű tanulók jogosultak. A kedvezményezettek köréhez tartoznak többek közt a fogyatékkal élő vagy krónikus beteg, a gyermekotthonban nevelkedő, valamint az árva vagy félárva iskolások is – emlékeztetett a tárcavezető a kormánypalotában tartott sajtótájékoztatón.

A tanulmányi ösztöndíjak havi összege 150, az érdemösztöndíjaké 200, a kiemelkedő teljesítményért járó ösztöndíjaké pedig 500 lej.

A miniszter hozzátette, az idei tanévben ösztöndíjakra elkülönített összeg meghaladja a 1,332 milliárd lejt, vagyis ötször nagyobb, mint 2020-ban, amikor 270 millió lejt fordítottak a tanulók ösztöndíjaira.

Fotó: Agerpres

Az oktatási miniszter arra is kitért, hogy az ötödikes diákok már a tanév első napjától tanulmányi ösztöndíjra jogosultak. Sorin Cîmpeanu arra a kérdésre válaszolt, hogy mivel indokolja az ötödikesek érdemösztöndíjának és a lakhelyüktől eltérő településen tanuló középiskolások szociális ösztöndíjának eltörlését.

A miniszter „fake news”-nak nevezte a kérdésben szereplő információkat. Közölte, hogy az ötödikesek tanulmányi ösztöndíjra jogosultak, a romániai oktatás történelmében először már a tanév első napjától. Emlékeztetett arra, hogy eddig az ötödikeseknek csak a második félévben járt négy hónapon keresztül tanulmányi ösztöndíj, az érdemösztöndíj összege pedig 200 lej volt, és ebből kevesen részesültek. „Jelenleg az összes ilyen ötödikes 150 lejes tanulmányi ösztöndíjat kap, kilenc hónapon át. Szülőként én elgondolkoznék azon, hogy mi a jobb: négy hónapon át havi 200 lejes ösztöndíjat kapni, mint eddig, vagy kilenc hónapon át havi 150 lejes ösztöndíjat, ahogy mostantól történik, ennek a miniszteri rendeletnek köszönhetően” – jelentette ki Cîmpeanu.

A miniszter hozzátette, hogy a társadalmi, jövedelmi, egészségügyi és egyéb kritériumokat teljesítő tanulók szociális ösztöndíjat kapnak. Emellett a lakhelyüktől eltérő településen tanuló diákok ingázási támogatásban részesülnek.

„Nem vettünk el senkitől semmilyen ösztöndíjat. Ha az ösztöndíjak költségvetése ötszörösére nő, azt hiszem, magától értetődik, hogy a diákok sokkal több pénzt kapnak, beleértve az ingázó vidéki tanulókat is” – magyarázta a tárcavezető. Sorin Cîmpeanu emlékeztetett arra, hogy az ösztöndíjkérelmek benyújtási határideje szeptember 30.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?