A diákok feljelentése után megbírságolták a BBTE-t tűzvédelmi hiányosságok miatt
A hallgatók feljelentése nyomán a Kolozs megyei katasztrófavédelem szabálysértési bírsággal sújtotta a Babeș–Bolyai Tudományegyetemet, mivel a város szélén található CREIC és TEAM épületek – ahová a Matematika és Informatika Kar óráinak egy részét kihelyezték – nem rendelkeztek tűzbiztonsági engedéllyel oktatási célra, közölte a Kolozsvári Hallgatói Bizottság. A diákok ezek után azt várják, hogy mondjon le Daniel David rektor az egyetem vezetéséről. Markó Bálint rektorhelyettes a Maszolnak elmondta, az épületeknek van tűzvédelmi engedélyük, ha nem is oktatási célra, az engedélyeztetési folyamatot pedig elkezdték ez utóbbira is. A hosszú távú megoldásuk az, hogy a Matematika és Informatika Kart elköltöztetik a kampuszról.
Daniel David és a vezetőség több ezer diákot veszélyeztetett – róják fel a diákok azok után, hogy az kolozsvári hallgatói bizottság feljelentette a BBTE-t katasztrófavédelemnél, a hatóság pedig szabálytalanságot talált a CREIC központban, ahová a 2025-2026-os tanévtől a Matematika és Informatika Kar több kurzusát tartották. Ez ellen viszont tiltakozni kezdtek a diákok még az ősz folyamán.

„Ahogy az utcán is skandálták, a CREIC a következő Colectiv lehetett volna. Gratulálunk a Matematika és Informatika Kar hallgatóinak, akik saját kezdeményezésből fogtak össze a kockázat elhárítása érdekében” – áll a diákok Facebookon megosztott bejegyzésében, ahol a katasztrófavédelem értesítését is közzétették az egyetem által bérelt helyiségek ellenőrzéséről és a bírságról.
„Sajnálatos, hogy ezek a döntések olyan lépésekhez vezettek, amelyek rontották a Babeș–Bolyai Tudományegyetem megítélését és költségvetését, de a törvényt be kell tartani, a biztonság pedig elsődleges. Emiatt Daniel Davidnek többé nincs meg az erkölcsi hitelessége arra, hogy vezesse a BBTE-t. Várjuk a lemondását a »önmaga által felfüggesztett« rektori tisztségéről is!” – írják az egyetemi hallgatók.
A kolozsvári Cluj Innovation Park nevű ipari parkban működik a CREIC Központ (Regionális Kiválósági Központ a Kreatív Iparágak számára) és a TEAM Központ (Technológia, Fejlődés, Vállalkozás, Mikrovállalkozás), “amelyek egyaránt az ipar, a kultúra, a technológia és a vállalkozói szféra közötti együttműködés és kapcsolódás központjaiként szolgálnak” – írja az ipari park honlapján. A leírás szerint évente mintegy negyven eseményt szerveznek a CREIC központban
Sürgetik, hogy a Matematika és Informatika Kar összes kurzusát – beleértve a mesterképzését is – a lehető leghamarabb költöztessék vissza a városba. Szerintük indokolatlan, hogy az óráik a kampuszon legyenek megtartva – „kivéve azt, hogy a városi teret egy exkluzív övezetté alakítsák, amely csak azok számára elérhető, akik képesek megfizetni a robbanásszerűen növekvő bérleti díjakat, szolgáltatásokat és termékeket, gazdagítva ezzel az ingatlantulajdonosokat és vállakozókat” – érvelnek a diákok.

Megjegyzik: „alig várjuk, hogy a CREIC és TEAM épületek végre a fekvésüknek és kialakításuknak megfelelő funkciót kapjanak: gabonasilóként vagy áruraktárként. Egyúttal meg kell vizsgálni azt is, hogy az önkormányzat hogyan költötte el a közpénzeket e létesítmények megépítésére, illetve mi indokolta ezeket a beruházásokat”.
Mint arról korábban beszámoltunk, a diákok tavaly az egyetemi év megkezdése után kezdtek tiltakozásba a CREIC-be tervezett órák ellen, főként amiatt, hogy a helyszín messze van a belvárostól, a közlekedés akár 2–3 órát is igénybe vesz, ami ellehetetleníti, hogy a többi, belvárosban tartott órákra elérjenek. Arra is panaszkodtak, hogy a közelben nincs étkezési lehetőség, sem boltok, az épületben pedig időszakosan nincs víz vagy áram, a liftek gyakran meghibásodnak, a tantermek nincsenek felszerelve. Ideiglenes megoldásként online oktatást javasoltak. Az egyetem vezetése szerint a költözés oka az évek óta fennálló teremhiány, amelyre más, belvárosi megoldások nem kaptak jóváhagyást.
Markó Bálint egyetemi tanár, a Magyar Tagozatért, az oktatásért, versenyképességért és kihelyezett tagozatokért felelős rektorhelyettes a diákok tiltakozására reagálva októberben azt nyilatkozta a Kolozsvári Rádiónak, hogy „önmagában felháborító” az a kijelentés, hogy nagyon rossz döntés a városon kívülre helyezni egy kampuszt, de érti a diákok felháborodását az ingázás miatt. Az órarend átalakítását és az étkezési lehetőség megoldását ígérte. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a kampusz fejlesztése már több éve előkészített projekt volt, nem hirtelen döntöttek a költözés mellett.
Markó: tűzvédelmi engedély van, ha nem is oktatási célra
„Mindkét épület rendelkezik tűzvédelmi engedéllyel, azonban valóban nem kifejezetten oktatási célra. A CREIC-ben például nagy létszámú rendezvényeket – akár 1600 fős koncerteket – is engedélyeztek már. Mivel az oktatási tevékenység nemrég indult el ezekben az épületekben, az ehhez szükséges engedélyeket eleve mostanában kellett volna beszerezni. Ez egyébként nem kizárólag az egyetem feladata, hiszen az ingatlanok a polgármesteri hivatal tulajdonában vannak, így az engedélyezést az önkormányzattal együttműködve kell rendezni” – szögezte le a Maszolnak Markó Bálint, kiemelve, „folyamatban van a tűzvédelmi engedélyeztetés oktatási célra is”.
Arra a felvetésre, hogy a kampuszban lehetett volna a „második Colectiv”, azt mondta, „ha lehetett tartani ott manelekoncertet, akkor miért ne lehetne 20-40 diáknak előadást tartani?”. Szerinte szóba sem jöhet, hogy a helyszín egy, a bukaresti Colectiv klubban történt tragédiához hasonlóval fenyegessen. „Vannak lépcsők, liftek, nem a föld alatt van. Ez egy modern épület, amit a katasztrófavédelem előírásainak megfelelően alakítottak ki” – mutatott rá. Úgy véli, a Colectiv-tragédia emlegetése „hangulati elem” csak, amivel „sikerült kreálni egy kontextust a kérdés köré, sikerült felszítani az ellenkezést”. Úgy látja, ami valóban probléma volt, az az ingázás. „Voltak hibák, hiszen az ingázás valóban rosszul volt megszervezve az elején” – mondta Markó.
Megjegyezte, a – nemcsak BBTE-s hallgatókból álló – diákbizottság feljelentését és a bírságot tudomásul vették, bár természetesen nem örülnek neki.
Költözik a kampuszról a kar
Kérdésünkre, mennyire sikerült megoldást találni a diákok által korábban kifogásolt körülményekre, elmondta, a megoldás az, hogy fokozatosan megszüntetik a Matematika Informatika Kar ottani tevékenységét.
„Lecsökkent az ott tartott órák száma, a tevékenységek egy részét átirányítottuk a különböző egyéb kampuszokban rendelkezésre álló területekre. A második félévtől tovább fog csökkenni, és jövő tanévtől teljes mértékben meg fog szűnni a Matematika Informatika Kar aktivitása ott a központban” – mondta el a rektorhelyettes. Hozzátette, „megértettük, hogy ők ezt nem szeretnék”. Kiemelte azt is, már ezelőtt két évvel kezdeményezték a kar kihelyezését a CREIC-be, és „akkor még egyet értettek az akkori képviselők, a döntéseket megfelelő határozatok támogatták. Közben történt a változás. Nyilván erőszakkal nem lehet ezt megoldani, így végül az egyetem eláll a Matematika és Informatika Kar ilyen jellegű fejlesztési terveitől”.
Ugyanakkor nem mondtak le arról, hogy az egyetem a Kajántó irányában található területen építkezzen, és más tevékenységeink lesznek a kampuszban.
Tisztségükről lemondani nem készülnek, mondta annak kapcsán, hogy a diákbizottság Daniel David rektor lemondását követeli. „Azért kellene lemondanunk, mert vannak terveink arra vonatkozóan, hogy az egyetemet hogyan fejlesszük Kolozsvár területén? Hiszen – bár folyamatosan úgy emlegették, hogy az épület Kajántón van, nem igaz, Kolozsváron van a kajántói völgyben” – jegyezte meg Markó Bálint.
„Nagy problémák lennének, ha az egyetemfejlesztési tervek miatt bárkinek le kellene mondania a tisztségéről. Természetesen nem érzem úgy, hogy ez bármilyen értelemben indokolt lenne, különösen úgy, hogy a döntéssel eredetileg egyetértettek a hallgatók képviselői, és arra megfelelő határozatok is születtek” – mondta el a rektorhelyettes.
Kapcsolódó
CSAK SAJÁT