A borongós idő sem riasztotta el a Családi Hétvége résztvevőit Szatmárnémetiben
A három nap alatt több ezren éltek át felejthetetlen közös családi pillanatokat a szatmárnémeti Kossuth-kertben: az idei Családi Hétvégén az időjárás lehetett borús, de a szívekben biztosan a nap sütött.
A kilátásba helyezett zivatar kicsit átírta ugyan a programot, de végül remek rendezvény lett az idei Családi Hétvége is Szatmárnémetiben. Csak május végéhez egy kicsit vastagabban öltözve volt ajánlatos kilátogatni a rendezvény helyszínére, a Kossuth-kertbe.
Itt már pénteken volt valami mozgás, annak ellenére is, hogy a délután húzóprogramját, a Jeles Piros Pünkösd Napján című néptáncgálát szombat reggelre halasztották. A legtöbben a Szatmári Termékek Vásárára voltak kíváncsiak, ahol nemcsak finom, hanem ízléses és kézzel készített portékák is várták a vevőket.
Szombaton a napot a hagyományos gyermeknapi felvonulás nyitotta. A Szatmárnémeti Északi Színháztól induló vidám menetben gólyalábasok, mazsorettek, fúvósok és rengeteg kisgyermek kísérte a zenétől hangos karavánt a Kossuth-kertig, ahol a kicsiket bábelőadások – a Garagulya gólyalábas társulat, valamint a Kámfor Bábszínház produkciója – és ügyességi játékok várták. Az ügyességüket a Hétpróba vetélkedőn bizonyíthatták, miközben a Borókaszigeten mesterségek bemutatója várta a nagyérdeműt. A programból nem maradt ki a bográcsos ételek főzőversenye sem, amelyen ízletes birkapörkölt, gulyásleves, marhalábszár-pörkölt is készült.
Sokan ellátogattak a Partiumi Falugazdász Hálózat sátrához is, ahol zöldségültetési workshop, kézműves foglalkozás, méhészsarok és fotókiállítás is volt. A Sörkertben családi kvíz és slam poetry színesítette a délutánt, amelynek legtöbb gyerkőcöt megmozgató része a XIII. Jeles Piros Pünkösd Napján néptáncgála volt. Ezen a megyei néptáncegyüttesek léptek színpadra, arról pedig mindenki megbizonyosodhatott, hogy néptáncos utánpótlás bőven van a megyében. Sokan gyűltek össze a másik hagyományos eseményre is, amelyen az országos versenyeken kiválóan szereplő diákokat jutalmazták.
Kereskényi Gábor polgármester és Magyar Lóránd parlamenti képviselő nyújtották át az okleveleket és az ajándékkönyveket a kicsit megszeppent nebulóknak. A napot a szatmári Harmonies együttes, majd Delhusa Gjon slágerei zárták, meglehetősen bulis hangulatban.
A vasárnapi program kimondottan korán és lendületesen indult: a Partium Labdarúgó Akadémia félmaratoni kihívására közel 60-an jelentkeztek, majd futottak 5, 10, 15 vagy akár 21 kilométeres távot. A futás az elmúlt években a Partiumi Magyar Napok programjának része volt, de az augusztusi hőség sokakat elriasztott a részvételtől – most viszont kiderült, hogy remek ötlet volt az időpontcsere.
A Kossuth-kertben a gyereket az Ákom-Bákom Bábcsoport zenés meséje és a Figurina Bábszínház kreatív Grimm-feldolgozásai várták.
A nap folyamán zajlott a hagyományos Pünkösdi-király és királyné választás is, ahol a Borókagyökér Egyesület szervezésében fiúk és lányok párban mérték össze tudásukat és ügyességüket a cím elnyeréséért – közben a szülők sütöttek-főztek, a „végeredmény” pedig szintén beleszámított a végső sorrend kialakulásába.
Eközben a Szatmár Megyei RMDSZ Nőszervezete szervezésében a Mi így vagyunk család című közösségi rajzversenyen volt hatalmas az alkotókedv. A Borókaszigeten a rendezvény utolsó napján is pezsgett az élet: gyerekek nemezeltek, fát faragtak, gyöngyöt fűztek, rojtokat csomóztak, miközben szabad játék és népi mulatságok is színesítették a kínálatot. A Partiumi Falugazdász sátor Kiskertész Sarka és a Gombaismereti előadása pedig megmutatta, milyen izgalmas tud lenni a természet – különösen, ha az ember sajátkezűleg alkothat és tanulmányozhatja környezetünket.
Az egykori Közfürdő épületében – amely felújítása óta a Zöld Ház nevet viseli – az MCC, azaz a Mathias Corvinus Collegium programja zajlott: kígyókat és más hüllőket láthattak, illetve simogathattak is a gyerekek, természetesen szakember jelenlétében. Sőt a Temesvárról érkezett szakértő részletes információkkal is ellátta az érdeklődőket, még az otthoni tartás körülményeiről is.
Estére ismét a zene és a vele járó jó hangulat uralta a színpadot. Elsőként a szatmárnémeti születésű Pfeifer Melany énekesnő vezette marosvásárhelyi Mel’amour zenekar nosztalgiával teli pop-rock dallamokkal melegítette be a közönséget. Utánuk az Ocho Macho szinte felrobbantotta a színpadot. A reggae, ska és latin ritmusok egy pillanat alatt fesztiválhangulatot varázsoltak a Kossuth-kertbe. A Jó nekem és az El Mundo Fantástico már az első refrén után megmozgatta a tömeget.
Szatmárnémetiben a következő hétvége a Szatmárnémeti Városnapoké, amelynek legismertebb magyarországi fellépője Curtis lesz, de sokan már gondolatban az augusztus 18–24. között megszervezendő 24. Partiumi Magyar Napokra készülnek.
CSAK SAJÁT