A PSD-ből is támogatják az RMDSZ adócsökkentési javaslatát
A Szociáldemokrata Párt (PSD) szenátora, Robert Cazanciuc támogatja az RMDSZ-nek azt a javaslatát, hogy a kormány vizsgálja felül a helyi adók és illetékek emeléséről szóló döntését, számolt be az Agerpres.
A parlamentben nyilatkozó politikus szerdán kijelentette, hogy ha az intézkedés akadályozza a helyi közigazgatás működését, akkor mindenképpen felül kell vizsgálni, mert előfordulhat, hogy a várt költségvetési előnyök helyett károkat eredményez.
Cazanciuc szerint fennáll annak a kockázata, hogy a megemelt helyi adókat és illetékeket sokan nem tudják befizetni, ami bevételkiesést és működési zavarokat okozhat az önkormányzatoknál. A politikus arra figyelmeztetett, hogy ilyen helyzetben alapvető közszolgáltatások finanszírozása is veszélybe kerülhet, amelyeket végső soron a központi költségvetésből kellene pótolni, így az intézkedés akár nagyobb terhet róhat az államra, mint amekkora többletbevételt reméltek tőle.
Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedden azt kérte a kormánytól, hogy az önkormányzatok a törvényben meghatározott alsó és felső adószintek között a költségvetésük elfogadásáig legtöbb 50 százalékkal csökkenthessék az adókat. A politikus azzal érvelt, hogy „nem lehet a nép ellenében kormányozni”.
CSAK SAJÁT