A Georgescu környezetében tartott házkutatások ellenére az AUR továbbra is őt támogatja

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, George Simion kedden kijelentette, hogy a pártja továbbra is Călin Georgescut támogatja az elnökválasztáson, és „legalább egy olyan bizonyítékot” szeretne látni, amelyik az álláspontja megváltoztatására késztetné.

A politikust arról kérdezték a parlamentben az újságírók, hogy lemond-e az AUR Călin Georgescu támogatásáról, ha a hatóságok kiderítik, hogy a volt független jelölt törvényt sértett a tavalyi elnökválasztási kampányban – közölte az Agerpres.Nem tartja átláthatónak az eljárást | Fotó: George Simion/Facebook

„Nem került nyilvánosságra eddig egyetlen bizonyíték sem, a nyomozások sem átláthatóan zajlanak, nem mondják el, hogy miért hallgatják ki Radu Pallyt (Călin Georgescu kampányfőnökét – szerk. megj.). Mi az átláthatóságot és a demokráciát támogatjuk” – mondta Simion.

A Georgescu környezetéhez tartozó személyek ellen kedden indult vizsgálatokról az AUR-elnök kijelentette: reméli, hogy az állami intézmények nem követnek el visszaéléseket.

Az ügyészek kedden házkutatást tartottak Călin Georgescu kampányfőnöke, Radu Pally lakásán és a volt elnökjelölt által alapított Ősök Földje (Pământul Strămoşesc) Egyesület székhelyén. Ezt Georgescu is megerősítette a Facebook-oldalán.

Ügyészségi források szerint a házkutatások annak a büntetőeljárásnak a keretében zajlanak, amelyet a legfőbb ügyészség indított 2024 decemberében a Călin Georgescu választási kampányában elkövetett feltételezett törvénysértések ügyében.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?