Nem marad „árva” műemlék a szórványban

Tíz műemléket fogadtak örökbe a szórványban tanuló magyar iskolások Brassó, Temes és Hunyad megyéből azóta, hogy tavaly ősszel az RMDSZ elindította az Örökségünk őrei: Fogadj örökbe egy műemléket elnevezésű programját.

Műemlékek száza vár az örökbefogadásra

Hegedüs Csilla, az RMDSZ kulturális főtitkár-helyettese lapunknak elmondta, a tavaly indított programban a Magyar Szórvány napján már három műemlék őrére talált, ezt követte további hét. A tervek szerint egy év alatt száz, vagy annál több műemléket szeretnének örökbe adni, és hamarosan kiterjesztenék a kezdeményezést a tömbmagyar vidékekre is, ugyanis nagyon sok helyről érdeklődnek az emberek.

„Egy olyan tér létrehozásáról szól a program, ahol a közösségépítés, identitásmegőrzés és összetartozás erősödik a szórvány közösségekben” – magyarázta a szakértő. Ezek a magyarságszigetek első körben a szórványban működő iskolaközpontokban tanuló magyar gyermekeket célozzák meg, általuk a közösség felnőtt tagjait is bevonva a tevékenységekbe.kint

Az a közösség, amelyik örökbe fogad egy műemléket, honismereti kutatást végez, játékos és médiaeszközökkel népszerűsíti az épületet, kulturális műsorokat szervez és közmunkával biztosítja a hely karbantartását.

Ám a program ennél sokkal változatosabb lehetőségeket rejt magában, ezt tanúsítja a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum iskolásainak rendkívül leleményes hozzáállása, aminek Hegedüs a hivatali munkáján túl, személyesen is nagyon örül.

Pezsgő diákélet a Téglásban

Január óta lázban ég a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum diáksága, mióta örökbe fogadtak több műemléket is. „Történt ugyanis, hogy az év első hónapjában megkezdődött a Fogadj örökbe egy műemléket! elnevezésű verseny” – írta lapunknak Szabó Rita nyolcadikos diák, akinek beszámolójából megtudtuk, az örökbefogadási program telitalálatnak bizonyult: a dévai magyar iskola diákjai nagy örömmel és tenniakarással feszültek neki a nem könnyű feladatnak.csoport

„Kicsit megijedtünk, amikor kiderült, hogy a IX-XII. osztályos diákokkal is meg kell mérkőznünk, de a jó mondással sikerült megvigasztaltuk magunkat, miszerint >>Kicsi a bors, de erős!<< A választható neves helyek közül a 2004-ben összeállított Történelmi Műemlékek jegyzékben 451-453 sorszámmal nyilvántartott Fáy Béla-kastélyra és arborétumra esett a választásunk. A feladat szerint a mi dolgunk a műemlékegyüttes népszerűsítése, múltjának és jelenének minél szélesebb körben való ismertetése.”

A dévai iskola nyolcadikosai sajátosan közelítettek a feladathoz: egy Facebook-oldal és egy blog létrehozásával kezdték a népszerűsítést. A tartalmi rész összeállításához Schreiber István nyugalmazott tanár segítségét kérték, akitől megtudták a kastély és arborétum történetét. A Dévától 10 kilométerre fekvő, mintegy 70 hektáron elterülő dendrológiai parkot gróf Gyulay Ferenc, Várad alkapitánya, I. Rákóczi György fejedelem híres generálisa alapította. A park további tulajdonosai között voltak a Kuun, a Fáy- és az Ocskay-családok. A birtok külön érdekessége, hogy csak leányágon öröklődött tovább. Kazinczy Ferenc is megfordult a parkban 1816-ban, látogatását műemlék jelzi.iskolasok

1949-ben, az államosításkor az arborétum a piskitelepi Erdőkerületi Hatóság tulajdonába került, 1952-ben nyilvánították Kísérleti Erdőterületté. Két év elteltével létrehozták a piskitelepi Kutatási és Kísérleti Állomást, és ez vette át a dendrológiai park egész bázisát. A természeti Emlékvédelmi Bizottság javaslatára az arborétumot jelenleg törvény védi, dendrológiai természetvédelmi műemlékké nyilvánították. Az Ocskay-család napjainkban visszaigényli az arborétumot, Románia egyik legértékesebb egzotikus fa- és cserjegyűjteményét.

„Járványként terjed” a tenniakarás

Miután a kastély történetét megismerték a diákok, játékos népszerűsítő tevékenységbe fogtak: rajzpályázatot hirdettek az I-IV. osztályos tanulók számára, a nyertes osztályt pedig egy parkban tett jutalomlátogatással lepik meg, amint kitavaszodik. Ezzel párhuzamosan irodalmi pályázatot is meghirdettek a nyolcadikosok, amit valamennyi testvériskolának elküldtek a Kovászna megyei Málnástól a magyarországi Kaposvárig. A nyertes pályaművek helyet kapnak a Corvin Kiadónál megjelenő Fürkésző és Szemfüles gyermek, illetve ifjúsági lapokban.kepek

„Kutakodásaink során rátaláltunk egy régi receptgyűjteményre, ugyanis néhány osztálytársunk üknagyanyja szakácsnő volt az egykori Ocskay-kúrián. Ez kiváló lehetőség volt arra, hogy az Erdélyi Konyha című gasztromagazin szerkesztőjét, Csatlós Erzsébet Zsófiát meggyőzzük, tartsunk történelmi főzőleckét, készítsük el az egyik korabeli előételt és tortát. Konyhai vitézkedésünkről a magazinban olvashatnak az érdeklődők” – áll Szabó Rita beszámolójában.

Beszámol arról is, hogy többnyelvű népszerűsítő könyvjelzővel kedveskednek a kastély látogatóinak, továbbá mintegy 250, világszerte működő dendrológiai parkkal is felvették a kapcsolatot. Tevékenységükről a helyi sajtó is rendszeresen beszámol.folyo

Ahogy az idő engedi, nagytakarítási akciót szerveznek a tanárok, szülők és diáktársak bevonásával. „Annak örülünk, hogy szüleink is bekapcsolódtak a munkába és szívvel, lélekkel segítenek” – összegez Rita, és hozzáteszi: osztálytársaival együtt tizenkettedik osztályos korukig szeretnének foglalkozni azzal, amit idén elkezdtek. Az örökbefogadásnak versenyszerű tétje is van, a programban szereplő örökbefogadók egyik csoportja fődíjként ellátogathat Brüsszelbe, ezt Winkler Gyula európai parlamenti képviselő ajánlotta fel a résztvevőknek.

Kimaradt?