Első ízben 1973-ban jött Ceaușescu Romániájába az amerikai antropológus, Katherine Verdery, akit aztán végig megfigyelt a Securitate. Miután szembesült a dossziéjával és a titkosrendőrség embereivel is, könyvet írt a történetből, amelyet Kolozsváron ismertetett.

Katherine Verdery Viața mea ca spioană (Az életem kémként) című könyvének román fordításáról beszélt szerdán, a kolozsvári Szociológia és Szociálismunkás-képző Karon, Marius Lazăr egyetemi docens és Virgiliu Țărău egyetemi professzor társaságában.

Verdery 1973-ban jött kutatni Romániába, a hetvenes és nyolcvanas években pedig többször visszatért – összesen nagyjából három évet élt itt. A jelenlétét és munkájának kiemelt figyelmet szentelt a rezsim titkosrendőrsége, és végül hatalmas dossziét állítottak ebből össze, amely 2781 oldalt tesz ki.

Az antropológus elmondta: miután megtudta, hogy ezeket a jelentéseket megkaphatja, nem volt biztos benne, hogy szeretné látni mindazt, amit leírtak róla. De végül megszerezte az iratokat, és „dühvel, szomorúsággal, érdeklődéssel, majd ismét dühvel” olvasta a sorokat. „Egyfajta párbeszédbe keveredtem a dossziéval” – emlékezett vissza.

2014-től kiterjesztette a párbeszédet, és néhány informátorával ismerkedett meg: köztük két korábban közeli barátjával, és három szekussal is. Könyvében ír a dossziék olvasásakor született saját reakcióiról, de megpróbálja feltárni a titkosrendőrség mechanizmusát is – egyrészt az, hogy az ő ügyében hogyan működött a rendszer, másrészt azt, hogy általában véve milyen volt. Mint fogalmazott: a könyv azokat az erőfeszítéseit örökíti meg, amelyekkel újra „ki akart békülni” ezzel az országgal.

Mint mondta, több okból írta meg könyvét: hozzá akart járulni a témához egy sajátos, azaz antropológusos megközelítésével, ugyanakkor saját akkori terepmunkái módszertani hibáival akart szembenézni. Mindemellett egyfajta visszaemlékezésként is tekint a könyvére – bár meglehetősen „furcsa” emlékei vannak – vallotta be.

Feltette a kérdést, hogy maga az etnográfia egyfajta kémkedés-e. Véleménye szerint a tisztviselőknek éppen a munkája jellege miatt komoly okuk volt arra, hogy kémkedésnek tekintsék a tudományos kutatásait – egészen egyszerűen hasonló eszközöket alkalmazott, mint ők, amikor emberekkel beszélgetett és a tapasztaltakat, elhangzottakat leírta. Nem véletlen, mesélte, hogy amikor egy volt szekuritátés tiszt is elolvasta a könyvét, örömmel konstatálta, hogy milyen jól szervezett titkosrendőrség képe bontakozik ki belőle.

Dokumentarista regény

Úgy olvasta a könyvet, mint egy thrillert – nem kémregényként, hanem talán rendőr- vagy szeku-regényként – ezt Marius Lazăr egyetemi docens fogalmazta meg, aki szerint mégis inkább egyfajta „dokumentarista regényről” van szó, amely ennek következtében nem ítélkező, hanem inkább értelmező jelleget ölt.

Értelmezése szerint a könyvben most a megfigyelt van középen és a megfigyelők körülötte, miközben a panoptikon fordítva működik a társadalomban. A könyvben különböző kém-szerepeket ölt Verdery a szeku szerint: van, amikor katonai kém, aztán ideológiai kémmé változik át, akinek a célja, hogy rágalmakat továbbítson Romániával szemben.

Az antropológus tévedéseket is beismer: nem csoda, ha kémnek nézték, írja könyvében, hiszen előfordul, hogy egy zárt katonai területre hajtott be motorbiciklivel, és mint azt már említette a beszélgetésen is, a titkosrendőrséghez hasonló munkát végez – bizonyos értelemben.

Lazăr rávilágított: azt hiszik, hogy két arca van, mert ebben a rendszerben mindenki gyanús, potenciális ellenség. Hóhér és áldozat között megszűnik a határ, hiszen Ceaușescu Romániájában könnyen lesz informátor a zsarolt emberből. Verdery számára felmerült az a dilemma is, hogy mint megfigyelt személy segíti a szeku munkáját: hiszen hozzáférnek az általa gyűjtött adatokhoz, amelyeket különben nem tudtak volna megszerezni az emberektől.

Nem volt mindenható rendszer

Előbb élvezettel, majd egyre inkább elgondolkodva olvasta a könyvet Virgiliu Țărău, aki szerint ez a legjobb írás jelenleg arról, hogy ezek a rezsimek hogyan rendezték meg, figyelték meg, nyomták el az embereket a hetvenes-nyolcvanas években. A Securitate Levéltárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) tagjaként ugyanakkor úgy tudja, Verdery dossziéja a legvastagabb a megfigyelt külföldiek közül.

Mint felidézte, Verdery alapvetően a bizalom problémájára kérdez rá a könyvében – amely a teljes román társadalomra jellemző volt a korszakban és utána is. Az írás legfontosabb elemének azt tartotta Țărău, amelyben az antropológus próbálja megmagyarázni, hogy mi is történt vele, az országgal és az állammal, amely szerinte nem volt ugyan totalitárius, de elnyomó igen.

Az egyetemi professzor hangsúlyozta: izgalmas, ahogyan Verdery szóba állt a titkosrendőrség volt tagjaival, és sikerült sok türelemmel megértenie, amit gondolnak a korszakról. Így tárhatta fel, hogy különböző megközelítései voltak a szekusoknak az intézményről, és különböző módon is voltak felkészültek. A rendszer nem volt mindenható – annyit tudtak, amennyit kellett tudniuk – mondta Țărău.