Nincs még kampány, csak közéleti konfliktusok hosszú sora. De az sem zárható ki, hogy már ősszel sor kerül egy választási összecsapásra. Hogy is van ez? Cristian Pîrvulescu politikai elemzőt, a bukaresti Politikatudományi és Közigazgatási Főiskola politikatudományi karának dékánját kérdeztük a Klaus Johannis államfő és a kormánypártok közötti konfliktussorozatról.

Az államelnök erőteljes offenzívát indított „Liviu Dragnea és társai” ellen, ahogy azt ő maga mondta egyik nyilatkozatában. Mi lehet Klaus Johannis célja ezekkel a támadásokkal? Valóban azt reméli, hogy le tudja mondatni a miniszterelnököt, vagy ez már a jövő évi államelnök-választás korai kampányának is minősíthető?

Klaus Johannis megfogalmazott egy sor kritikát a kormány tevékenységével kapcsolatban. Nehezen lehetne egyelőre kampányról beszélni. Persze, akár kampányról is beszélhetünk az összeesküvés-elméletekre és mindarra alapozva, amik között látszólag – vagy legalábbis a nyilatkozatok szintjén – nincs összefüggés, mint amilyen Ludovic Orban liberális pártelnök büntetőjogi panasza is a miniszterelnök ellen. Azonban az államfő bírlálatait és a kormányfő lemondására irányuló felszólításait inkább diskurzusbeli stratégiának kell tekintenünk. Ezeknek az a célja, hogy a közvélemény figyelmét felhívja az államfő és a kormány hatalommegosztásának pattanásig feszült kritikus pillanatára.

Romániában  az államelnök és a kormány kohabitációjának eddigi történetében még soha nem volt ennyire feszült a helyzet. És ez egyfelől a miniszterelnöknek, másfelől Liviu Dragnea PSD-elnöknek tulajdonítható. Utóbbit jogerősen elítélték a 2012-es népszavazáson elkövetett bűncselekménye miatt, ezért nem válhatott miniszterelnökké, de a kormányt eszközként használja az államelnök elszigetelésére. Amikor kohabitációról beszélünk, elsőként arra kell gondolnunk, hogy ez Romániában természetes dolog, mert 2004 után a politikai társbérlet tulajdonképpen a politikai valóság szabálya és nem kivétele. Traian Băsescu  államfőként 2005 végétől, 2006 elejétől ebben a helyzetben volt Călin Popescu Tăriceanu miniszterelnöksége idején, aztán Victor Pontával 2013 után.

Klaus Johannis folyamatos kohabitációban volt tulajdonképpen, hiszen a technokrata kormány mögött sem állt parlamenti többség, amely lehetővé tette volna programja megvalósítását. Ő azonban Románia első államelnöke, aki közvetlen szavazással és konkrét politikai programmal nyert választást, amelyet azonban kellő politikai támogatottság hiányában nem tud megvalósítani. Másfél évvel a választások előtt azt mondhatjuk, hogy az államelnöknek nem sikerült gyakorlatba ültetnie ezt a politikai programot és ez már gond. Nyilván, ez a romániai politikai rendszer felépítésének hibája, amelynek folyománya Klaus Johannis stratégiája is: neki tulajdonképpeni hatalma nincs, nem tud a kormány tevékenységébe beleszólni, csupán nyilatkozatai által.

Említette Traian Băsescut, akihez egy másik vonatkozás, az államelnöki szerepkör átfogalmazása is kapcsolódik. Ő honosította meg ugyanis a „játszmában” tevőlegesen résztvevő elnök fogalmát, amellyel amolyan elvárást is gerjesztett a közvéleményben. Klaus Johannis mennyire kényszerül bele ebbe a szerepbe, mennyire talál hozzá és végső soron mennyire segíti-e őt ez a szerepkör?

Traian Băsescu stílusa aTraian Băsescué volt. Nem lehet őt leutánozni. De az aktív államelnök egy szükséglet tulajdonképpen. Ez egyfelől a közvetlen megválasztása követeli meg, másfelől az a szerepköre is, amely szerint három stratégiai fontosságú területen (a külpolitika, a nemzetbiztonság és a védelem terén – szerk. megj.) befolyásolnia kell a közpolitikák alakulását. Még akkor is, ha ez Klaus Johannis személyiségéhez nem nagyon illeszkedik, a körülmények arra kényszerítik, hogy megvédje azokat az elnöki hatásköröket, amelyeket most megkérdőjeleznek, de amelyek megakadályozzák Liviu Dragneát abban, hogy ténylegesen átvegye a kormányzást. Itt azonban konkrét alkotmányossági gondok is felmerülnek, hiszen valódi hatalommegosztásról sem beszélhetünk attól a pillanattól kezdve, hogy a kormány legjelentősebb része a képviselőház elnökének közvetlen ellenőrzése és irányítása alatt áll. Amikor az államelnök hatáskörei vita tárgyává válnak, szükség van a tisztséget betöltő személy fellépésére, hogy ezeket megvédje. És amint láthatjuk, az államelnök nemcsak védekezik, hanem abban is eltökélt, hogy akár a végletekig elmenjen, vagyis felfüggesztésének kikényszerítéséig. Tehát azt tapasztaljuk, hogy minden egy konfliktusos, durva kohabitáció logikája szerint működik, amelyben soron kívüli módon – és mindazzal ellentétben, amit eddig tett – Klaus Johannis úgy tűnik, hogy a végletekig is képes elmenni.

A PSD, legalábbis az eddigi nyilatkozatok szintjén, nem tekinti lehetőségnek az államelnök felfüggesztését. Azonban más utakon megpróbálja megnyirbálni, leszűkíteni Klaus Johannis hatásköreit. Az alkotmánybíróságnak néhány napon belül például el kell döntenie, kialakult-e alkotmányos jellegű konfliktus az elnöki hivatal és a kormány között azáltal, hogy az államfő nem volt hajlandó leváltani a korrupcióellenes főügyészt. Ön szerint mire jut ebben a kérdésben a taláros testület?

Nagyon nehéz lenne megjósolnik, mi lesz a döntés. Lehet akár egy politikai döntés is, amely az államelnök ellen irányul, tekintve a testület államfőellenes többségét.  Az alkotmánybíróságon a helyzet képlékeny,  mert alkotmányossági szempontból nagyon nehezen alátámasztható ez a konfliktus, amelyről Tudorel Toader igazságügyi miniszter beszél. Azonban a helyzet továbbfejlődhet.  De ez május 30-án történik, egy nappal korábban pedig, május 29-én egy másik fontos döntés várható, éspedig Liviu Dragnea ügyében. Meglátjuk, hogy melyik ügy kap halasztást…

De mi lehet a következménye a legfelsőbb bíróság döntésének Liviu Dragnea ügyében? Hogyan befolyásolhatja majd ez az első fokú ítélet a hazai politikai erőviszonyokat?

Ha Liviu Dragneát elítélik, bizonyára földrengés várható a Szociáldemokrata Pártban. Ha pedig ezt a döntést elhalasztják, azzal együtt halasztódik a földrengés is. Azonban a harc itt az államelnöki hatáskörök táján dúl, illetve az igazságügy terén történő hatalommegszerzés körül, amelyben a cél a függetlenség felszámolása lenne, vagy legalábbis egy funkcionális függőség kialakítása, amelynek a PSD és Liviu Dragnea érdekeit kellene szolgálnia.

De visszatérve az államelnök felfüggesztésére, amelyet korábban említett: a PSD és az ALDE politikusainak nyilatkozatain túl világos a felfüggesztésben való érdekeltségük. Persze, kedvező feltételek mellett.  Gondolok itt egy kettős referendum megszervezésére, amely egyfelől az államelnök tisztségből való felmentésére, a másik pedig az alkotmánymódosításra irányulna. Azonban ezt a második népszavazást jelenleg lehetetlen megszervezni a nyári időszakig, hiszen az államelnök óvást nyújtott be a referendumtörvény ellen az alkotmánybíróságra, ami őszig kitolja a lehetséges beütemezését. Így sem lehetetlen, az igaz, de nagyon nehéz lenne megszervezni.

A kettőt azért tartanák egyszerre, mert egyfelől az érvényességhez  szükséges részvételi arányt, másfelől egy Klaus Johannis ellenes tiszta és látható többséget céloznának meg ezáltal. Tudjuk, hogy az államelnök nagyon tartózkodóan viszonyult a család alkotmányban rögzített meghatározásának módosításához. Annál is inkább, hogy az őt támogató párt, a PNL meglehetősen homályos álláspontra helyezkedett e tekintetben. A liberálisok vezetését többnyire neoprotestánsok vették át főtitkári és alelnöki szinten, és maga a párt első alelnöke is azokhoz a neoprotestáns csoportokhoz áll közel, amelyek a hazai társadalom és természetesen az alkotmány illiberális megváltoztatását elsődleges céljukká tették.

Ilyen körülmények között a Klaus Johannis körüli játék nem az államelnöki tisztségről szól, hanem Románia liberális jövőjéről, hiszen azt is láthatjuk, hogy itt is van egy stratégia a család fogalmának alkotmánybeli újradefiniálására vonatkozóan. Persze, a Cotroceniben is számolnak a két népszavazás esetleges egyidejű megszervezésével. De meglátjuk majd, hogy mit dönt az alkotmánybíróság május 30-án, hiszen ha újabb elnöki kifogások következnek, akkor ezek a PSD prioritásait is megváltoztathatják.

Milyen irányba változtathatja meg?

A PSD azon törekvése például, hogy az államelnököt kivonja a játékból, nem személyek ellen irányul. A párt azt kockáztatja ezzel, hogy a szükséges alkotmánymódosítás nélkül változtatja meg radikálisan a politikai rendszer felépítését Romániában. Az ország félelnöki rendszer alapján működik, amit az alkotmánybíróság döntései is aláhúztak az eddigiekben. 2012 júniusában például hozott egy olyan döntést, miszerint az államelnök és nem a miniszterelnök képviseli az országot az Európai Tanács ülésein, ahonnan aztán számtalan bonyodalom származott, így például legutóbb az Európai Bizottság híres nyilatkozatának Románia általi megtorpedózása az USA izraeli nagykövetségének ügyében.  

Én ezt azért tartom súlyosnak, mert tulajdonképpen a politikai rendszer megváltoztatásához még az alkotmánymódosítás sem lenne elég, teljesen új alaptörvény kéne hozzá, amely egy olyan folyamatot feltételez, amely még el sem indult. Azonban a rendszer megváltoztatásában, úgy tűnik, már van egy fajta cinkosság az alkotmánybíróság részéről. De meddig mehet el a hazai alkotmánybíróság az európai országokban megszokott alkotmányossági gyakorlattal való szembeszegülésben? Erre várhatóan május végén választ kapunk.

Bár az államelnök-választást valóban nem holnap tartják meg, mégis a politikai szereplőket a leginkább az érdekli, hogy számukra megfelelően alakítsák álláspontjukat egy-egy vitás kérdésben, mintha kampány lenne. És a témák közül igencsak hiányoznak a társadalmat is foglalkoztató fontos kérdések, mint amilyen például az autópályaépítés is. Nem erről, hanem a nagykövetség költöztetéséről vitázik az állam-, illetve kormányfő. Minek kell történnie ahhoz, hogy ezek felkerüljenek a napirendre és a fontos témák közé a közbeszédbe?

Persze, kell léteznie egy intézményközi együttműködésnek, azonban ne feledjük el azt, ezek a projektek a kormánytól függnek. A miniszterelnök szerepe fontos ebben, persze azzal a feltétellel, hogy ő a maga teljességében, a parlamenttől függetlenül tudja gyakorolni hatásköreit. De itt nem ez a helyzet. Ennél nyilvánvalóbb az, hogy Liviu Dragnea választási, illetve személyes törekvései válnak a kormány és Románia elsőrendű prioritásaivá. Az igazságügyi törvények módosítása, és más hasonlók is ebbe a logikába illeszthetők be. A nagy fejlesztések helyét a jelentős makrogazdasági kockázattal járó, rövid távú bevételnövelés politikája veszi át azért, hogy a választói tábor a politikai inaktivitás állapotába maradjon – ez az a megoldás, amelyet Liviu Dragnea és támogatói megtaláltak erre a helyzetre. Így nyilvánvaló, hogy a nagy infrastrukturális beruházások már nem annyira fontosak. Nem mondanám, hogy teljesen elhanyagolják ezeket, de másodlagossá válnak. Annál is inkább, hogy az év második felére a PSD-nek már van egy sor kormányzati, politikai terve, amelyeket már a lakosság tudomására is hozott. Ezek közé tartozik a nyugdíjak harmadik pilléréhez való állami hozzájárulás befagyasztása, amely úgy hozna plusz jövedelmet az államkasszába, hogy a gazdasági deficitet nem venné figyelembe, másfelől pedig ott van az a terv, amely szerint tízezer eurónak megfelelő összeget kapna minden olyan fiatal, aki itthon vállalkozást szeretni nyitni, életkörülményeitől függetlenül. Ez utóbbi pedig egyértelműen kampányízű és a fiatal választó megvásárlására tett kísérletnek tűnik.

Egyértelmű tehát, hogy egy választási összecsapásra készülhetünk, és nem jövőre, hanem legkésőbb idén ősszel, itt pedig két különböző megközelítéssel találkozunk. Az egyik az államelnöké, aki mielőbbi összecsapást szeretne, hogy ne veszítse el az ellenőrzést a gyorsan pörgő események fölött, a másik változat pedig az ősszel sorra kerülő összecsapás, ha a PSD-nek sikerül tartania az ütemtervét, és időközben a jelenlegi hatalmi helyzetére nem hatnak ki negatívan a különböző történések.