Washingtoni külügyi jelentés: a korrupció továbbra is mindennapos Romániában

A korrupció mindennapos jelenség Romániában, a közéletben a megvesztegetés továbbra is megszokott gyakorlat, a politikusok a befolyásuk alatt tartják a médiát. Ezeket a legfontosabb következtetéseket vonja le a romániai emberi jogok tiszteletben tartásáról szóló jelentésében az Egyesült Államok külügyminisztériuma. Az erdélyi magyarság jogsérelmeiről éppen csak említést tesz a dokumentum.

A dokumentum az emberi jogokat sértő magatartás példájaként említi a Carmen Dan belügyminisztert, aki tavaly februárban „feketelistát” készített azokról az újságírókról, akik szerinte támogatták a kormányellenes tüntetéseket. A jelentés felidézi, hogy a civil szervezetek ezt megfélemlítésnek tekintették. A belügyi tárcavezetőt a szólásszabadság korlátozásával is vádolják, mivel elítélte a Korrupció gyilkol (Coruptia ucide) című Facebook-oldalt, amely tüntetésre szólította fel az embereket. Újságírók és nem kormányzati szervezetek minderre fel is hívták az illetékesek figyelmét – olvasható a dokumentumban.

De szerepel a jelentésben Bukarest főpolgármestere, Gabriela Vranceanu Firea is, aki kitiltotta a fővárosi közgyűlés összejöveteleiről a nem kormányzati szerveket. A szociáldemokrata politikust azzal is vádolják, hogy zaklatta a főpolgármesteri hivatal tevékenységét és fölösleges költségeit bíráló internetes oldal szerkesztőit.

Az erdélyi magyarság jogsérelmeinek a korábbi jelentésektől eltérően a washingtoni dokumentum nem szentel túl nagy teret. Megemlíti, hogy e közösség egyházi javainak visszaszolgáltatása továbbra is akadozik. Felidézi, hogy tavaly a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal nem engedélyezte a Székely szabadság napja nevű tüntetést, csak a Székely Vértanúk emlékművénél szervezett megemlékezést. Beszámol ugyanakkor arról, hogy a román hatóságok sok esetben korlátozzák a magyar közösség nyelvi jogait. Több helyi önkormányzat például nem tartja be a kétnyelvűségre vonatkozó előírásokat, ahol 20 százalékkal nagyobb arányban él egy adott kisebbség.

„A DNA jó munkát végzett”

Az amerikai külügyminisztérium jelentésének Romániára vonatkozó fejezetében említést tesz arról is, hogy jóllehet a törvény bünteti a hivatalos személyek korrupciós cselekedeteit, és számos per is folyamatban van, a korrupció teljes mértékben elterjedt az országban. A dokumentum felidézi, hogy csupán egyetlen év alatt kormányszinten és a közszférában számos korrupciós ügyre derült fény, amit a Világbank adatai is bizonyítanak.

Mindennek egyik fő oka a jelentés szerint, hogy a törvényeket nem minden esetben alkalmazzák kellő hatékonysággal, olykor pedig maguk a bírák is korruptak. A parlamenti mentelmi jog megvonásának megtagadása nem egy alkalommal megakadályozta a korrupciót kivizsgáló szerveket munkájukban – olvasható a washingtoni dokumentumban.

Az amerikai külügyminisztérium jelentése a továbbiakban elismeréssel szól a korrupcióellenes ügyészség (DNA) tevékenységéről. Washington szerint a DNA ügyészei hatékonyan göngyölítették fel a politikusok, a közigazgatási, illetve az igazságszolgáltatási alkalmazottak korrupciós ügyeit.

A dokumentum konkrét példaként hozza fel a szociáldemokrata parlamenti képviselő, Ion Munteanu esetét, akit a DNA pénzmosással és befolyással való üzérkedéssel vádol, miután 400 ezer eurót kapott azért, mert megkönnyítette egy üzletember és egy állami vállalat törvénytelen üzleti kapcsolatait.

A jelentés szerint 2017. augusztus 30-ig a DNA 209 korrupciós ügy összesen 573 vádlottját állította bíróság elé, közöttük egy minisztert, egy ügyészt, 12 polgármestert és 16 rendőrtisztet. A bírósági ítéletek a korrupció esetében nem egyszer elmaradtak vagy jelentéktelenek, és gyakran, azonos eseteknél is, rendkívül eltérőek voltak – állapítja meg a dokumentum.

A rendőröknek nincs tekintélyük

A közbeszerzések területén jelentkező korrupcióról az amerikai külügyminisztérium leszögezi, tavaly augusztus végéig a román parlament elutasította a mentelmi jog megvonására vonatkozó kéréseket egy volt és egy akkori miniszter esetében.

Az igazságszolgáltatási rendszer bűnvádi eljárást kezdeményezett és intézkedett annak érdekében, hogy szankcióban részesítsék a visszaéléseket elkövető tisztségviselőket, a hatóságok azonban késleltették például a hatalmukkal visszaélő rendőrök elleni bűnvádi akciókat, gyakran pedig felmentették az érintett rendőröket.

A rendőrök nem egy alkalommal mentesültek embereket megalázó, lealacsonyító magatartásuk következményei alól, és sokszor akkor sem született ellenük ítéltet, ha megvertek embereket.  A rendőrséget hatalmába kerítő korrupció az oka annak, hogy a rendőröket nem tisztelik a társadalomban, a rendőröknek tekintélyük sincsen a lakosság előtt – emlékeztetet a jelentés.

Politikusok kezében a média

A dokumentum említést tesz arról is, hogy tavaly december 11-én, a korrupció ellen tiltakozó kormányellenes tüntetések alkalmával a rendőrség bejelentette: bűnvádi eljárást kezdeményez azok ellen, akik a Facebook-oldalukon demonstrációra szólították fel az embereket. A rendőrség szerint a felhívások nyelvezete a közrend megsértésére biztattak. Márpedig Romániában ezt a kihágást három hónaptól három évig terjedő börtönbüntetéssel vagy pénzbírsággal sújtják.

A romániai médiáról a jelentés hangsúlyozza, hogy a sajtó nagy részére politikusok vagy a politikusokkal szoros kapcsolatban álló személyek tették rá a kezüket, akik ellenőrzésük alatt tartanak számos központi, illetve megyei lapot, tévé- és rádióállomást. Az írott vagy sugárzott sajtó ezekben az esetekben nem az igazságot, hanem a tulajdonosok véleményét, nézeteit tükrözik – állapítja meg a washingtoni külügy.

A dokumentum ilyen vonatkozásban név szerint említi az Antena 3 és a Romania TV adót, amelyek a kormány politikáját támogató üzletemberek tulajdonában vannak, és amelyek eltorzítva mutatták be a tavaly januári kormányellenes tüntetéseket is.

Végül a börtönviszonyokról szót ejtve az amerikai külügyminisztériumi jelentés leszögezi: a romániai börtönök továbbra is túlzsúfoltak, a börtönviszonyok elmaradnak a nemzetközi követelményektől, és komoly gondot okoznak az elítéltekkel szembeni visszaélések.

Kapcsolódók

Kimaradt?