Annak jártunk utána, valóban szerzett jognak minősül-e, hogy a Magyarországon lakhellyel nem rendelkező magyar állampolgárok szavazhassanak az országgyűlési választásokon?

Az utóbbi időben – a választások közeledtével – ismét közbeszéd témájává vált a határon túli magyarok szavazásának a kérdése. Az egyik oldalon vehemensen fogalmazódik meg, hogy aki nem Magyarországon él, az ne szavazzon, tehát ezt a jogot meg kell vonni. Ettől némiképp eltérő álláspont, amely szintén a szavazati jog korlátozását célozza, de „jó szándékkal”, miszerint ezzel oldható volna a feszültség, amely megterheli egyfelől az anyaországi és a határon túli magyarok, másfelől a magyarok és a szomszédos országok viszonyát. Mindkettővel szögesen ellentétes az a pozíció, amely szerint (még ha az ezt vallók történetesen nem is értenek egyet a határon túliak szavazásával, vallják, hogy) „márpedig demokrata szerzett jogot nem von meg”.

Annak jártunk utána, valóban szerzett jognak minősül-e, hogy a Magyarországon lakhellyel nem rendelkező magyar állampolgárok szavazhassanak az országgyűlési választásokon? Sérülne-e a jogbiztonság, ha Magyarország visszatérne a korábbi választási rendszerhez, vagy attól akár eltérőt honosítana meg, amely azonban a választókerületekhez, közvetve pedig magyarországi lakóhelyhez kötné a választási jog gyakorlását? Amennyiben az első kérdésre a válasz igen, az garanciát jelentene arra, hogy a választási jog nem korlátozható.

Mit mond az alkotmánybíróság?

A szerzett jog védelmének fontosságát olvasóink egy része pár éve a „saját bőrén” érezhette, amikor 2010-ben az alkotmánybíróság erre az elvre hivatkozva megakadályozta a nyugdíjak – Traian Băsescu akkori államfő által bejelentett – 15 százalékos csökkentését. A magyar alkotmánybíróság joggyakorlatában is fellelhető számos hasonló döntés, például amikor a testület megakadályozta kiemelt nyugdíjak eltörlését. Mivel azonban mindkét esetben biztosítással fedezett szolgáltatásról van szó, „vásárolt jog alapú” szerzett jog áll fenn, ami a szavazáshoz való jogra nyilvánvalóan nem alkalmazható.

A magyar alkotmánybíróság megvizsgálta amúgy a választójogi törvényt, és alkotmányosnak találta, viszont a cikkünk témáját jelentő kérdésről csak érintőlegesen foglalt állást: kimondta, hogy nem diszkriminatív, ha a határon túliak és a Magyarországon állandó lakhellyel rendelkezők eltérő eljárás szerint szavaznak.

A szabályozás

Magyarország  Alaptörvénye XXIII. cikkének (1) bekezdése szerint „minden nagykorú magyar állampolgárnak joga van ahhoz, hogy az országgyűlési képviselők, a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, valamint az európai parlamenti képviselők választásán választó és választható legyen”. Ugyanakkor a (4) bekezdés kimondja, hogy „sarkalatos törvény a választójogot vagy annak teljességét magyarországi lakóhelyhez, a választhatóságot további feltételekhez kötheti”.

Az alaptörvényt az Országgyűlés 2011. április 18-i ülésnapján fogadta el. A magyarországi lakóhellyel nem rendelkezők szavazását a félévvel később, 2011. december 23-án elfogadott CCIII. törvény terjesztette ki. A jogszabály 12. § (3) bekezdése kimondja, hogy „a magyarországi lakóhellyel nem rendelkező választópolgár egy pártlistára szavazhat”.

Korábban, az országgyűlési képviselők választásáról szóló 1989. évi XXXIV. törvény értelmében a választók közvetlenül az egyéni jelöltekre és a pártok területi listáira szavazhattak, lakóhely szerint. Az országos listákra közvetlenül nem lehetett szavazni, ezeken az úgynevezett töredékszavazatok alapján oszlottak el a mandátumok.

Az új törvény a záró rendelkezéseiben utal is erre, amikor arról rendelkezik, hogy a jogszabály hatálybalépését követő általános választások kitűzéséig – vagyis 2014-ig – 1989. évi XXXIV. törvény rendelkezéseit kell alkalmazni, addig pedig „csak annak van választójoga, aki magyarországi lakóhellyel rendelkezik”.

A jogelmélet

Magyarországon az alkotmánybíróság elsőként 1991-ben mondta ki, hogy „a szerzett jogok megvonása sérti a jogállamisághoz szervesen kapcsolódó jogbiztonság elvét”. Azonban a szerzett jog elve „általánosan már csak azért sem lehet irányadó, mert az a társadalmi változásokat csaknem lehetetlenné tenné” – írja Szilágyi Péter Jogi alaptan című kötetében (ELTE Eötvös Kiadó, 2014). Ugyanitt megjegyzi: „A szerzett jogok védelme elvének gyakorlati hatása hasonlít a visszaható hatály tilalmához, így a publicisztikában gyakran összemossák ezt a két jelenséget. Alapvető különbség azonban a kettő között, hogy a visszaható hatály esetében korábbi magatartásoknak az akkor hatályos jogtól eltérő utólagos szabályozásáról van szó, a szerzett jogok védelme esetében pedig korábban kialakult, de a jelenben létező állapotokat érintő jövőbeli magatartások szabályozásáról.”

Ez sem igazít el egyértelműen, hogy a határon túliak szavazásának megszüntetése még azon a határon belül van-e, ami szükségessé tenné a visszaható hatály tilalmát.

Mit mondanak az alkotmánybírók?

Hivatalban lévő alkotmánybírók értelemszerűen nem nyilatkoznak a testület napirendjére (potenciálisan) kerülő kérdésekről. Megpróbáltunk megszólaltatni volt alkotmánybírókat, viszont beleszaladtunk a romániai gyakorlat szerint furcsa, de amúgy teljesen logikusnak tűnő magyarországi gyakorlatba: az alkotmánybíróság volt tagjai sem nyilatkoznak névvel, nehogy adott esetben kényelmetlen helyzetbe hozzák hivatalban lévő utódaikat.

Név nélkül nyilatkozó forrásunk ugyanakkor úgy vélte: a szavazati jog önmagában nem élvez alkotmányos védelmet. Szerzett jognak legfeljebb azért minősülhet, mert több éve él – mondta. Fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy a határon túli magyarok redukált szavazati jogot kaptak, hiszen csak listára szavazhatnak, egyéni jelöltekre nem.

Azt is hozzátette, hogy a szavazás lehetőségét a magyar törvényhozó biztosította a határon túli magyarok számára – miközben a magyar alkotmányjogból vagy a nemzetközi jogból levezethető ilyen jogosultság nincs –, tehát a törvényhozó éppúgy elveheti, ahogy megadta, mert törvényhozói alanyi jog, nem pedig alkotmányos alapjog vagy emberi jog.

Azt is fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy egyrészt a határon túliak szavazati joga a nemzeti identitás kérdésköréhez kapcsolódik (ha szétnézünk az internetes kommentárok között, a megszólalók elsöprő többsége valóban magyarsága kiteljesedéseként tekint a szavazáshoz való jogra), másrészt egy európai ország részéről nem volna sem elegáns, sem természetes egy jog korlátozása vagy megvonása.

Biztos, ami biztos alapon visszakérdeztünk, hogy jól értettük-e, mire forrásunk megerősítette: a határon túliak szavazati joga nem minősül szerzett jognak. Bár arra is érvényes a visszaható hatály tilalma, ez csak a folyamatban lévő választáson köti meg a kezét a törvényhozónak, a következő választásokra már lehetne korlátozni vagy megvonni a szavazáshoz való jogot, ha megfelelő parlamenti többség jönne létre.

Nem teljesen fölöslegesek tehát azok az „fogadkozások”, hogy a határon túli magyarok szavazását érintő szabályozások akkor sem módosulnának, ha a jelenlegi ellenzéki pártok kerülnek hatalomra, ahogyan arról kolozsvári és marosvásárhelyi látogatása során Karácsony Gergely és Molnár Gyula biztosítani próbálta az erdélyi magyarokat. A határon túliak szavazati jogának a „visszavétele” ugyanis pusztán politikai kérdés, alkotmányjogi akadályokba nem ütközik.