Mintegy félszáz tüntető próbált kedden bejutni a parlament épületébe
Kedden délután több mint 50 személy tiltakozott a fővárosi Izvor parkban, majd átmentek a parlament épülete előtti járdára és megpróbáltak bejutni a parlament udvarára, azonban a helyszínen tartózkodó csendőrök megakadályozták őket ebben.
A parlament előtt még körülbelül 150 személy tiltakozik, a csendőrök sorfalat állnak és felállítottak egy védőkerítést is. A tüntetők lehurrogják azokat a gépkocsikat, amelyek a parlament udvarát hagyják el.
Az elmúlt hetekben a tüntetők több csoportja is olyan petíciókat nyújtott be a parlamentbe, amelyekben azt kérik, hogy a magas beosztású elítélt személyek mondjanak le, csökkentsék a honatyák létszámát a parlamentben, megbízható igazságszolgáltatást követeltek, és azt, hogy olyan politikai vezetők legyenek, aki ellen nem indult bűnvádi eljárás, továbbá kifejezték támogatásukat Laura Codruţa Kövesi korrupcióellenes főügyész iránt.
A környéken elhaladó sofőrök közül többen dudáltak, ezáltal jelezve, hogy egyetértenek a tiltakozókkal.
A tüntetők olyan feliratokkal érkeztek, hogy „Népszavazást az igazságügyi törvényekről”, „Elloptátok a forradalmat. Elloptátok Romániát!”, „Mondjatok le!” és azt kiabálták, hogy „tolvajok”, „DNA, megvédünk!” vagy „Ébredj, Románia!”.
Kedden az ország több részéből érkeztek tüntetők a fővárosba, hogy az igazságügyi törvények módosítása ellen tiltakozzanak.