Több mint 300 beruházásra kapott 90 millió eurós támogatást a magyar kormánytól az Erdélyi Református Egyházkerület, és a pénzt elsősorban oktatási intézményeinek korszerűsítésére fordítja  – mondta el a Maszolnak adott interjúban az egyházkerület püspöke. Kató Béla szerint az összeg csak első látásra tűnik szokatlanul nagynak, valójában az elmúlt száz évben felhalmozott hiányokat hivatott pótolni. „Intézményépítés nélkül nincs jövő. Elméleteket lehet gyártani, de konkrétumok kellenek” – vallja a püspök.

Tudomásom szerint egyetlen erdélyi intézmény sem kapott még egyetlen kormányhatározattal ilyen nagy összegű támogatást a magyar kormánytól, mint az Erdélyi Református Egyházkerület. Mi az előzménye a budapesti döntésnek?

Nem légből kapott tervekre kértük a pénzt. Ekkora volumenű előkészítő munkát senki nem végzett. Valószínű, ez is közrejátszott abban, hogy mi kaptuk ezt a támogatást. Aki az elmúlt 40 évben elvégzett munkámat ismeri, az tudja, hogy én nagyon céltudatosan foglalkozom intézményépítéssel. Tudom, hogy vízió és előkészítő tervezés nélkül nem lehet meggyőzni partnereket arról, hogy támogassanak. Soha nem ragadtam le az apró részleteknél. Nagy ívben kell megrajzolni, hogy hova akarunk eljutni, mi a célunk.

Emellett az Erdélyi Református Egyházkerület a Kárpát-medence legnagyobb egyházkerülete. Amikor legnagyobbat mondok, beleértem a többi egyházat, katolikusokat, ortodoxokat is. A Fekete-tengertől a Besztercei-hegyekig és a Zsil völgyéig terjedő területet fedjük le, 1100 helyen prédikálunk. A másik pedig, hogy az elmúlt száz esztendőben nagyon nagy lemaradások halmozódtak fel az intézmény megtartásában, építésében. Így ha elosztjuk száz évre a magyar kormánytól kapott támogatást, az bizony nagyon kevés. Óriási hiányokat kell pótolni. Úgy gondolom, hogy a mi tervünk a legösszeszedettebb, és nagyságában is előremutató. És bizonyára lesz folytatása is.

Hány projektre nyújtottak be támogatásigénylési listát?

Több mint 300-ra. Valóban szokatlanul nagy összegű a támogatás, de ismétlem: szinte eltörpül a szükségletek mellett. Ahogy mondtam: még hosszú évekre van szükség ahhoz, hogy az elmúlt száz évben felhalmozott hiányt pótolni lehessen. Ha pedig a templomfelújításokat kivesszük a támogatási csomagból, a többi a református egyháztól függetlenül a teljes közösséget érinti, nem egy szűk közösséget támogat. Az iskolák, kulturális intézmények a teljes közösséget szolgálják.

Elsősorban milyen beruházásokra, programokra fordítják majd ezt a pénzt?

Az összeg mintegy kétharmadát intézményekre fordítjuk. Prioritást az oktatási intézmények jelentenek. A csomagban szerepel minden olyan iskola, amit visszakaptunk és használunk, ezeket szeretnénk 21. századi színvonalúra fejleszteni. Néhány iskola-felújításon már túlvagyunk, és egyenként több millió euróba kerültek a munkálatok. Nekünk hat kollégiumunk van. A sepsiszentgyörgyi épülelet elveszítettük, viszont a városban van elemi iskolánk, amit visszakaptunk. E mellé szeretnénk telepíteni egy gimnáziumot is, és újból meg akarjuk formázni annak az oktatási intézménynek az arculatát. Kézdivásárhelyen nem volt épületünk, viszont van egy egyre jobban működő gimnáziumunk, amelynek felszereltségéből sok minden hiányzik még. A székelyudvarhelyi nagy iskolánknak nincs egy tisztességes tornaterme, nincs helyük az elemi osztályoknak, belső felújításokra is szükség van. Kolozsváron be szeretnénk fejezni a két gimnáziumunk teljes felújítását. Szűkösen vagyunk, nagyon hiányzik Kolozsváron az új kollégiumunk vissza nem kapott épülete. Úgy látjuk, most már szándék sincs a restitúcióra, most már senki nem beszél a visszaszolgáltatásokról. 

Marosvásárhelyen évek óta szakad ránk az iskolaépület. Telekkönyvviták, perek sorozatán vagyunk túl, most jutottunk el oda, hogy talán tiszta a Bolya Farkas Gimnázium ingatlanának jogi helyzete. Ez az épület pincétől padlásig totális felújításra szorul, a tornakert is elpusztult. Nagy – tízezer négyzetméteres – felületekről van szó. Csak hogy érzékeltessem: ezekre a munkálatokra például 6 millió euró körüli összegre van szükség. A nagyenyedi kollégium felújítására is több mint 6 millió eurót költöttünk. Nem apró tételekről van szó, hanem olyan mérvű beavatkozásokról, amelyek – mint már említettem – az elmúlt száz évet akarja visszahozni. Ugyanakkor a műemlék épületekhez nem olyan könnyű hozzányúlni, olcsóbb egy új ingatlant megépíteni, mint egy régit restaurálni.

Az ezekben az intézményekben kifejtett munkát segíteni kell, másként nem fog visszaköltözni a remény az emberek szívébe. Amiért magyar vagy akár egyházi iskolába jár egy diák, nem az kell hogy legyen az osztályrésze, hogy leromlott állapotú, szűk helyen tanul. Az önbecsülésünknek és identitásunk megőrzésének ez nagyon fontos részlete, és ez nem alku kérdése. Ha ezt a munkát nem végezzük el, a többi már csak mind beszéd lesz a végén, semmi értelme nem lesz. A Sapientia megalapításánál is az volt a dilemma, és most is az: harcolunk, küzdünk, de egy nemzedék felnőhet anélkül, hogy abba az intézménybe, iskolába járjon, amelyik őt megilleti? Cselekedni is kell. Nem lehet úgy hozzáállni, hogy „egyszer, majd, valamikor, talán”. Ezek stratégiai kérdések, amelyekben nekünk lépnünk kell.

De nem csak az iskolákra, hanem a fiatalok tanintézményen kívüli tevékenységére is odafigyelünk. Tervezzük egy ifjúsági tábor – egy egész komplexum – felépítését a zetelaki tó mellé. Ide ellátogathat majd 2000 fiatal nyaranta. Azt akarjuk, hogy ez legyen találkozóhelyük, érezzék a sajátjuknak, felekezetre való tekintet nélkül. Soha nem kizárólag az egyházunkban gondolkodtam. Ez az ifjúsági tábor reményeim szerint csak a kezdet, és lesz folytatása, hiszen az intézményépítéssel nem állhatunk le. Vallom, hogy az erdélyi magyarság csak az intézményei révén tud megmaradni. Aki legalább egy intézménnyel nem kerül kapcsolatba, az el fog veszni. Lehet élni, dolgozni bárhol, de hogy a délutánjait, a szabadnapjait kik között, hol tölti el, az meghatározó abban, hogy minek vallja magát. Nekünk, református egyháznak ez létkérdés, és nem csak beszélünk róla. Ha elveszítjük a magyar szülőktől született, reformátusnak keresztelt gyermekeket, akik nem tudnak anyanyelvi közegben felnőni, tanulni, azokat később az egyház számára is elveszítjük.

A magyar kormánytól kapott támogatás tehát ezeket a célokat szolgálja. Nem biztos, az emberek belelátnak ebbe. Viszont az intézményépítés nélkül nincs jövő. Elméleteket lehet gyártani, de konkrétumok kellenek. Ha abban a faluban, azon a helyen eltűnik az az intézmény, ami tehet valamit a közösségért, akkor miről beszélünk? Akkor még reménységünk sincs.

Templomfelújításra mennyit fordítanak?

Templomainkat eddig közadakozásból és uniós forrásokból próbáltuk felújítani, az utóbbi forrásból kettőt sikerült: a kolozsvári Farkas utcait és a székit. Idénre négy templomunk felújításhoz sikerült uniós pénzeket szereznünk: az ótordai, a bánffyhunyadi, a dési és a nagyenyedi. Ezekhez önrészre van még szükség. Nagyon sok egyházközségünk próbálkozott még uniós források lehívásával, de ők nem kaptak pénzt. Rengeteg templomunk szorul felújításra. Az úgynevezett dezoláta eklézsiáinkban nincsenek, vagy alig vannak már hívek, de Árpád-kori templomaink vannak. Ezért megpróbáljuk rendbe rakni templomainkat ott is, ahol már nincs közösség. Érdekes történetek vannak. A dél-erdélyi templomaink mellől a történelem hatására eltűntek a közösségek. Viszont a dél-erdélyi autópálya megépülésével ezekre a „csonkokra” új közösségek érkezhetnek. Tudjuk, hogy a belső migrációt mindig a gazdasági fejlődés határozza meg. Ha a munkahelyek száma nő, könnyebb lesz a megélhetés ezeken a területeken, akkor nekünk ezeket a „csonkokat” nem szabad elhagyni, mert az odaköltözők, főként fiatalok, birtokba tudják venni. Ezért nem akarunk a lepusztult templomainkról lemondani. Hunyad, Fehér, Brassó megye mind a mi szórványterületeink, és kiemelt feladatunknak tartjuk a megtartásukat.

Van-e az egyházkerületnek humán erőforrása ekkora volumenű beruházások levezénylésére?

Ha arra keresi a választ, hogy miért az egyházkerület vagy éppen én kaptam ekkora feladatot, akkor el tudom mondani, hogy az elmúlt években bizonyítottam ezen a téren. Nyilván, ennek a hatalmas projektcsomagnak a megvalósítását nem személyesen én vezénylem le. Van egy beruházási irodánk, amelyet tavaly indítottunk be. Itt mérnökök, közgazdászok, projektmenedzserek, jogászok dolgoznak. Most következik az, hogy egyházmegyénként keresünk szakértőket, szervezzük a helyi beruházások lebonyolítását, akiknek a munkáját innen, Kolozsvárról fogjuk majd össze. Bízom abban, hogy a legmagasabb színvonalon tudjuk ezeket a fejlesztéseket megvalósítani.

Ugyanakkor nagyon ügyelünk majd arra, hogy a korrupciónak még csak az árnyéka se vetüljön ezekre a beruházásokra. Ha ezt nem tudjuk megoldani, akkor érdemtelenek vagyunk a támogatásra. Ezt a bizalmat eljátszani nem szabad, nagyot vétünk vele, ha megtesszük. Eddig sem egy, hanem 8-10 építő céggel dolgoztunk. Több vállalkozást akarunk bevonni a beruházásokba, megnézzük mindegyikük erősségét, s versenyeztetjük egymással őket. Nem az utcáról betérő első vállalkozást bízzuk meg a feladattal. Egymást is ellenőrzik, s munkájukat a közösség is ellenőrizheti. Természetesen tisztességesen, a piaci viszonyok szerint fizetjük meg őket, de szeretnénk mindenféle gyanakvást szétoszlatni. Emlékszem, hogy néhány éve a kolozsvári Sapientia meghirdetett egy versenytárgyalást egy építkezésre. Akkor sokan úgy gondolták, hogy előre le volt zsírozva, melyik cég kapja meg a munkát. Végül, amikor eredményt hirdettek, éppen az a vállalkozó lepődött meg a legjobban, aki a versenytárgyalást megnyerte. De ez így működik: ha meggyőzőek a számok, megbízható a cég, jók a referenciái, csak akkor vannak esélyei. Ezeket a munkálatokat csak a legjobbak kaphatják meg.

Tavaly Külhoni Magyarságért Díjjal tüntették ki, és közismerten jó a viszonya Orbán Viktorral. Sajtóberkekben az a hír járja, hogy a magyar kormányfő irodájának ajtaja mindig nyitva áll az EREK püspöke előtt, ha Budapesten jár, és a miniszterelnök rendszeresen konzultál önnel az erdélyi magyar közösséget érintő kérdésekben. Mennyire játszott közre az Orbán Viktorral fenntartott személyes kapcsolata a kormánytámogatás elnyerésében?

A személyes viszonyokat, az emberi tényezőt soha nem szabad semmiből kihagyni. Mondanék egy szemléletes példát. Bánffy Miklós erdélyi politikus, volt magyar külügyminiszter a művészeteken keresztül került kapcsolatba az akkori, amúgy nagyon zárkózott orosz külügyminiszterrel, a zene révén kialakult egy fajta szimpátia közöttük. Hogy kinek mekkora meggyőző, szuggesztív ereje, karizmája van, az adomány, az Úristentől kaptuk. Én úgy érzem, kaptam valamit ezen a téren. Bárkivel találkozom, nyitottan, őszintén próbálom elmondani, hogy én mit gondolok a világról. A magyar miniszterelnök esetében a nemzetstratégiával kapcsolatos gondolataink találkoztak. Orbán Viktorral nem voltam barát, nem látogattuk egymás házát, én egyszerűen végeztem a dolgomat, küzdöttem és küzdök a közösségünkért. Így győztem meg annak idején a svájci miniszterelnököt, és hoztam Erdélybe eurómilliókat a kilencvenes években a svájci kormánytól. Akkor kaptam az első visszajelzéseket arra, hogy ezen az úton kell menni. Tudni kell, hogy mi jár a másik ember fejében, mit akar, milyen céljai vannak. Visszautasítom a támogatás összekapcsolását az aktuálpolitikával, a magyarországi választásokkal. Ez a támogatás nem az egyház lekenyerezése. Nem erről szól a történet. Van egy világos látásmód és kivitelezési készség az egyházkerületben. Bárki előtt – a román testvérek előtt is – nyíltan felvállalom, hogy ez az az út. Ha mi nem tudjuk ezeket az értékeinket megtartani, akkor semmilyen perspektívánk nincsen, el fogunk pusztulni.

A tavalyi év reformáció 500. évfordulójára szervezett jubileumi év esztendeje volt az EREK számára. Ezek szerint 2018 az intézményépítés éve lesz?

Nem. Az idei az 500 plusz 1-ik év lesz az EREK számára. Ezután jön az 500 plusz 2, és így tovább. Nem ért semmit a tavalyi ünneplés, ha nem így gondolkodunk. Az nagyon fontos volt, hogy a múlt esztendőben azért megpróbáltuk az erőnket. Az önerőnket próbáltuk megkeresni, és leástunk a gyökerekig. A gyökérnek bizony vannak elhalt részei, de még mindig életképes. Fontos, hogy célratörően tudjuk, mi a baj, hol lehet segíteni. Nekem az a feladatom püspökként, hogy erre buzdítsak másokat is.