Orbán Balázs-díjak: a reformáció szellemében végzett munkát díjazták

A 2017-es Orbán Balázs-díjakat péntek este Marosvásárhelyen a Vártemplomban adták át az arra érdemeseknek.

Mivel az idei év a reformáció éve, a díjátadás helyszínét is és a díjazottak személyét is ennek jegyében választották ki. A székelyföldi megyék legrangosabb elismerésének tartott Orbán Balázs-díjat Kovászna megyéből Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke, Maros megyéből Jakab István, a Maros-Mezőségi Református Egyházmegye esperese, Hargita megyéből pedig Tőkés Zsolt, a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium igazgatója, az Erdélyi Református Egyházkerület igazgatótanácsosa vette át.

A Székelyföld Napok rendezvénysorozat legkiemelkedőbb eseményének házigazdája, Péter Ferenc, a Maros megyi önkormányzat elnöke is a Reformáció Emlékévének jelentőségét hangsúlyozta köszöntő-beszédében, azt, hogy olyan személyeknek adományozzák az Orbán Balázs-díjat az idén, akik „ életük és munkásságuk során a reformáció szellemében cselekedtek, és a keresztény és magyar értékek átadására törekedtek”.

Úgy jellemezte a díjazottakat Péter Ferenc, hogy valamennyien a közösségért tevékenykedtek Isten szolgálata mellett, olyan szociális, oktatási és kulturális programok megvalósításában vállaltak szerepet, amelyek által jobbá tették közösségük életét és hozzájárultak a magyar értékek továbbadásához. „A közösségért végzett munka szoros kapcsolatban áll a reformáció eszméivel. A nagy reformátorok a hit megélésének és Isten dicsőítésének eszközeként tekintettek a munkára, és azt vallották, hogy az egyén munkájával hozzá kell járuljon a közösség boldogulásához, felvirágoztatásához. Meggyőződésem, hogy napjainkban is erre a szemléletre van szükségünk ahhoz, hogy közösségünk megmaradjon és fejlődjön” – fogalmazott az elnök.

A Székelyföld Napok a közös értékek felvonultatására és megmutatására ad lehetőséget – mondta Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke, hozzátéve, hogy ezek az értékek nem csak megkülönböztetnek a tágabb- és szűkebb környezetünktől, de általános érvényűek, ami révén az általános európai kultúra részeseivé is tesznek. „Közös rendezvénysorozatunk is bizonyítja: Orbán Balázs szellemében figyelünk a múltra, de a kor igényei szerint éljük a jelent, s ami a legfontosabb, hogy megalapozzuk az utánunk következő generációk jövőjét” – emelte ki Borboly.

„A világon egyetlenegy régió, egyetlenegy hely van, ahol a mi dolgaink, a mi létünk, a mi életmódunk a legfontosabb. Ez a hely pedig Székelyföld”– kezdte ünnepi beszédét Tamás Sándor, a Kovászna megyei önkormányzat elnöke, majd így folytatta: „Idő kellett ahhoz, hogy mindenki számára világossá váljon: Székelyföld lényegében sajátos entitás, bár kétségtelen, hogy éltető köldökzsinór köti a magyar nemzet egészéhez. Orbán Balázs öröksége a meglehetősen részletes történelmi-földrajzi leírás mellett, az együtt gondolkodást, a közös cselekvést jelenti. Egy hajóban ül Székelyföld minden lakója, aki pedig ezért a régióért tesz, az minden egyes lakójáért tesz” – hangsúlyozta.

Végül az idei díjazottaknak Csige Sándor Zoltán, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának vezető konzulja is gratulált, megköszönve az együttműködést a három megye vezetőinek, hogy nyolc éve közösen szervezik a Székelyföld Napok rendezvénysorozatot, és egyéb kérdésekben is konzultálnak, segítik egymást, hangsúlyozva, hogy ennek az aktív együttműködésnek pozitív üzenete van a közösség számára. A díjazottakat a megyei előljárók laudálták és adták át a díjat. Az ünnepséget a Codex Régizene Együttes koncertje zárta. A csíkszeredai együttes a Mint a szép híves patakra című előadását mutatta be, amely a genfi zsoltárok Szenci Molnár Albert féle fordításain alapul.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?