Így alakulnak a nettó bérek a következő két évben fejlesztési régiónként

A következő két évben a nettó fizetés országszerte növekedni fog, azonban jelentős bérszínvonal-eltérések várhatók az egyes fejlesztési régiók között. Az Országos Előrejelzési Hivatal prognózisa szerint 2019-ben is a bukaresti alkalmazottak keresik majd a legtöbb pénzt. A munkanélküliség a Délnyugati Régióban lesz a legnagyobb.

Az előrejelzések szerint a havi nettó átlagbér Bukarestben 2018-ban eléri majd a 3639 lejt, a jelenlegi 3304 lejjel szemben, az összeg pedig 2019-ben 3957 lejre emelkedik. Fejlesztési régiónként a nettó fizetés továbbra is a fővárosban és a környező Ilfov megyében lesz a legnagyobb: a jövő évben átlagosan 3535 lej, két esztendő múlva pedig 3844 lej.

A második helyre, jócskán lemaradva, a Temes, Arad, Hunyad és Krassó-Szörény megyéből álló Nyugati Régió került, ahol a nettó átlagbér 2018-ban várhatóan eléri a 2570 lejt, 2019-ben pedig 2803 lejre emelkedik. A dobogó harmadik helyét pedig a Kolozs, Bihar Szilágy, Beszterce-Naszód, Szatmár és Máramaros megyéből álló Északnyugati Régió foglalja el 2460 lejjel (2018), illetve 2690 lejjel (2019).

A havi nettó átlagbér a legkevésbé a Kárpátokon túli területeken emelkedik. Így az átlagfizetés 2018-ban várhatóan 2250 lej lesz a Bákó, Neamț, Suceava, Botoșani, Iași és Vaslui megyét magába foglaló Észak-keleti Régióban, és a nettó bér átlaga 2019-ben sem haladja meg a 2415 lejt. A legkisebb emelkedés a Konstanca, Tulcea, Brăila, Buzău, Vrancea, Galac megyéből álló Délkeleti Régióban várható, ahol a nettó átlagfizetés 2018-ban 2143, 2019-ben pedig 2295 lej alatt marad.

Így alakul a munkanélküliség 

A román statisztikusok előrejelzésének értelmében az elkövetkező két évben a legtöbb alkalmazott úgyszintén Bukarest és Ilfov megye térségében lesz. Számuk 2018-ban elérheti az 1,12 milliót, 2019-ben pedig az 1,16 milliót.

Az előrejelzési hivatal a második helyre az Északnyugati Régiót várja, itt jövőre várhatóan 705 300 alkalmazott lesz, 2019-ben pedig 732 100 alkalmazottat foglalkoztatnak. A Központi Régió munkaerőinek száma 2018-ban 664 500 fő lesz, két év múlva pedig ez a szám 689 100 főre emelkedhet.

Ennek megfelelően a következő két éves időszakban csökken a munkanélküliség rátája is. A foglalkoztatottság tekintetében a 2018-2019-es időszakban szintén Bukarest és Ilfov megye vezet, ahol 2018-ban mindössze 1,4 százalékos lesz a munkanélküliség. A munkanélküliség rátáját a második helyre kerülő Nyugati Régióban 2,1, a harmadik helyet elfoglaló Északnyugati régióban pedig 2,7 százalékra becsülik.

Ennél viszont jóval nagyobb lesz a munkanélküliség a Kárpátokon túli övezetekben. Az Arges, Prahova, Dâmbovița, Ialomița, Călărași, Giurgiu és Teleorman megyéből álló Déli Régióban a ráta 4,9 százalékos lesz, a Dél-keleti Régióban 5,9 százalékos, a Délnyugati Régióban pedig az időszak végére elérheti a 7,1 százalékot.

Az elkövetkező évben, 2019-ben a munkanélküliség a legjobb helyeket elfoglaló Bukarest-Ilfov térségében, a Nyugati Régióban és az Északnyugati Régióban átlagosan 0,1 százalékkal csökken. A Kárpátokon túli területek mintha ilyen tekintetben igyekeznének felzárkózni Erdélyhez: a rangsor végén álló Délnyugati régióban a 2018-2019-es időszak végére várhatóan 0,3 százalékkal csökken az állást keresők száma, ugyanennyivel csökken a Délnyugati Régióban és a Délkeleti Régióban is.

GDP-növekedés: csökkenő tendencia

A bruttó nemzeti össztermék a következő két évben csökkenő tendenciát mutat majd. A jelenlegi 6,1 százalékról 2018-ban 5,5 százalékra esik vissza, az időszak végére pedig 5,7 százalékos lesz.

A havi nettó átlagbér országos viszonylatban 2018-ban alkalmazottanként 2614 lejre, 2019-ben pedig 2834 lejre növekszik, a jelenlegi 2355 lejről.

Ugyancsak országosan nézve, a munkanélküliség a 2017. évi 4,2 százalékról 2018-ban 3,9 százalékra, 2019-ben pedig 3,7 százalékra esik vissza. 

Kapcsolódók

Kimaradt?