Ablakmosót ivott egy gyermek egy bálványosi szállodában

Ablakmosó folyadékba feloldott tejport ivott egy kisgyerek egy négycsillagos bálványosi szállodában, mérgezéssel kórházba került. A rendőrség és a fogyasztóvédelem eljárást indított az ügyben.

Mint a nyomozás során kiderült, egy fél literes palack ablakmosó folyadék tévedésből került a szálloda egyik szobájának minibárjába, az ott elszállásolt család víznek hitte, és tejport oldottak fel benne kisgyerekük számára. A mérgezést követően a kétéves gyereket a sepsiszentgyörgyi kórházba szállították, ahol rövid időt töltött, mivel általános állapota megfelelő volt, a szülők saját gépkocsijukkal vitték tovább Bukarestbe.Illusztráció: bzi.ro

A háromszéki rendőrség testi sértés gyanújával indított bűnvádi eljárást, a Kovászna megyei fogyasztóvédelem pedig 20 ezer lejre büntette meg a bálványosi négycsillagos szállodát. Nicoleta Tolvaj Marin, a háromszéki rendőrség szóvivője szerint a nyomozás során kiderült, hogy a szálloda tíz literes kiszerelésben vásárolta meg az ablakmosó folyadékot, de azt kiporciózták fél literes palackokba, hogy könnyítsék a takarító személyzet dolgát. A szobalány pedig a minibár feltöltésekor a fél literes palack víz helyett az ablakmosó folyadékot helyezte el a hotelszoba hűtőjébe.

A hosszú hétvégét Bálványoson töltő család pedig ezzel oldotta fel kisgyereke számára a tejport. A rendőrség szóvivője szerint még nyomoznak az eset részleteinek kiderítése érdekében, és azt követően döntik el, hogy ki ellen emelnek vádat, a szállodát működtető vállalkozás, vagy pedig egy vagy több alkalmazott ellen. A fogyasztóvédelmi hivatal brassói területi főfelügyelője, Sorin Susanu a Mediafax hírügynökségnek úgy nyilatkozott: az eset miatt 20 ezer lejre bírságolták a szállodát, és vizsgálják, hogy abban miként kezelik a vegyszereket, miként végzik a takarító szolgáltatást.

A sepsiszentgyörgyi sürgősségi kórház orvos igazgatója, Antal Álmos szerint az ablakmosó mérgezéssel érkező gyereket csak fél óráig tartották a kórházban, állapota kielégítő volt, és bár felajánlottak egy mentőt, a szülők saját autójukkal szállították Bukarestbe. A folyadék a gyerek nyálkahártyáját sértette fel, azóta kezelés alatt áll. Antal Álmos a vegyszerek tárolásának körülményeire figyelmeztet a vendéglátóipari egységekben és otthon egyaránt, mivel azok súlyos mérgezést okozhatnak.

Kapcsolódók

Kimaradt?