Tizenhét év, architekturális művészet, ikonikus szubkultúra. Ez lehetne három szóban rögzítve a Székesfehérváron működő, jobbára fehérvári művészekből álló Méhkas Aula Közhasznú Egyesület tevékenységének jellemzése. Formális oldalról szemlélve.

Ám jelentőségét tekintve olyan kinetikus kísérlet, 2000 februárja óta projektek százait kivitelező alkotói kör teljesítménye, amelynek talán messzi más tájon sem akad párja. A fényfestés, street art, public art, zenei és filmes, képzőművészeti és társadalmi szcénák intermediális cicomázása a vállalásuk, melyet a Méhkas Dia Projekt keretében 2004 óta vállalnak, országhatárokon belül és túl is. Élő festészet ez, álló objektumokon. Színkavalkád, látványvilág, mely áthangolja, fölruházza, átöltözteti és szemrevalóvá teszi még azt is, ami amúgy romhalmaz, lepusztult épületfal, sátorfelület, vitorlás-kikötő, színházi vagy akár áruházi miliő, kietlen klubhelyiség, óvárosi főtér, dombon álló templom lenne amúgy.

A Méhkas Aula 1998 márciusában alakult meg, egyesületként két évvel később jegyeztették be, de fal- vagy épületfestéssel, fény-ikonokkal kezdetektől foglalkoznak. Legyen az kastély vagy erőmű, gyárudvar vagy tanácsháza, hotel-belső vagy múzeum, színházi táj vagy monstre fesztivál-helyszín, hókupac vagy lóállás, mindenhová vetítenek. Diáról, fényírda módjára, az egekre is színeket, formákat, variációkat, kísérleteket, tónusokat és figurákat, álló- és mozgóképeket, tónusokat és dinamikus formákat, festett üvegekkel és tapéta-alakzatokkal, s a művészi téralakítás, hangulatba burkolás minden fajtájával, minden tónusában és verziójában.

A 2016-ban kiadott katalógusuk[1] ezt a páratlan és parttalan fényszórózás-hevültséget mutatja, s benne tematikus projektek képeivel gazdagon illusztrálja, mit vállal, mit végez, hogyan kivitelez a csapat. Archívumuk szinte végtelen gazdagsága, régi fotók és diafilmek gyűjtésének, dokumentálásának programossága, mutatkozásaik roppant széles köre talán nemcsak a mániákus színezés, de bizonnyal világképi hatóerő is. Egy lovarda vagy vitorlás-kikötő, élő mozgásokkal és tónusos jelentés-háttérrel, egy városházára vetített Bach-portré, egy katedrálisra vagy templomra kopírozott színvilág nemcsak életre kelt, tónusossá varázsol, hanem esztétikai kihívást, kontrasztot, kommunikatív szándékot is annyit tükröz, amennyi a befogadóban teljesség-értékkel megfogan.

Analóg diaképeik, kollázs-technikával készült miniatűrjeik, szendvicsdiáik, üveglapok között preparált elemeik, szerves és szervetlen anyagok vizuális megjelenítésével vállalt „életre-keltéseik” látványözöne megnevezhetetlen sokak impresszió-örömét kínálja. Arany Gold Zoltán és Gévai Bálint kinetikus művészeti munkái (ez „Az ötvenes évek végétől kialakult nemzetközi áramlat, amely az op-art illuzionista kinetikus hatását valódi térbeli—fizikai mozgásformákká fejleszti” – hangzik katalógusuk 42. oldaláról), Szepesi Imre sziluett-költeményei, Loránt Katalin Brigitta vagy Dencs Zsanett, Nádi Boglárka vagy Hitner Viktória fényinstallációi nemcsak az épületeket, falakat, álló vagy mozgó formákat, hanem magát az egész emberi környezetet tekintik „vásznuknak”, az erre készülő fényfestést pedig dokumentálható lenyomatnak, melyből épp a hatás-újragondolás fénylik ki elsősorban.

Egy esztergomi Vízivárosi templom, szombathelyi Iseum, dunaföldvári Ráctemplom, Nádasdladányi kastély, Bory-vár, nagyvázsonyi templomrom olyan módon kap kortárs jelentést, mitizáló vagy szinte metafizikai alakzatot, ahogyan azt egy összművészeti törekvés csak elérheti. Varázsvárosok, képtelen képességek, kortalan mívességek, megszemélyesített falak és felületek lesznek időleges alkotásaik összhatásai, melyek „a fénykeltés tudományának… az emberiséggel csaknem egyidős…, a civilizáció történetével az archaikus társadalmak misztériumaként ható” tudását illesztik „a jelen varázstalanított kultúrájának… és a fény misztikumának” terébe. Avagy, ahogyan a katalógus bevezetőjében Duboviczki Attila T. médiakutató írja: „…a kozmorámák vetítőtermei (vagy éppen a mozi és a videó) mind-mind ugyanannak a nyelvnek, annak a szabad kifejezésformának a médiumai, amelyek a szabadon értelmezett kinematográf hagyományához tartoznak”.

Vándormozisok, mobil festők, fényírók, látványzsonglőrök, a diavetítők és projektorok projektjének közvetett artisztikumával pedig a vizuális kultúra-menedzselés alkalmazott munkásai, képköltészet alkotói ők, kiknek önkéntes fiatal társulása az óriásplakátokat sokszorosan meghaladó vizuális művészeti ágban teljesedik ki. Tervezőművészet ez, a kinetikus mágia talán új eszköztárával, kísérleti tervezőgrafikai attitűddel, látványos szcénával és szemkápráztató kényeztetéssel, nemegyszer zenével vagy hangművészeti körítéssel is.

Jó, hogy vannak, hogy ilyesmik is vannak…, képtelenül színtelen lenne olykor a világ nélkülük. Képeik, alkotói munkáik megtekinthetők az interneten, vagy weboldalukon.